Persze, az sem ártana, ha a hatóságok visszakapnák az egyetlen eszközüket a járvány fékezésére, és a tünetmentes fertőzöttek nem császkálnának a tengerparton.
Tudjuk, manapság Romániában (is) mindenki azt képzeli magáról, hogy jobban ért a járványhoz, mint a járványügyi szakemberek, de azért nem árt meghallgatni, hogy mit mondanak a romániai járványhelyzet várható alakulásáról. Összefoglaljuk a lényeget.
A hétvégén egyébként mintegy nyolc órán vitatkoztak a szenátus jogi bizottságában az úgynevezett karanténtörvényről, melynek hiánya miatt egyértelműen és aggasztóan nőnek a napi számok Romániában. Tudniillik jelenleg semmilyen törvényes eszköz nincs a hatóságok kezében arra, hogy a fertőzötteket kórházban vagy a Covid-19-gyanús személyeket karanténban tartsák. A PSD akadékoskodása miatt végül hétfőre halasztották a végső vitát, hogy addig is tanulmányozzák a vonatkozó európai uniós eljárási gyakorlatot.
Csak szólunk, hogy elviekben már vagy fél éve terjed ez a járvány az országban, ha eddig nem sikerült tanulmányozni azt, hogy más országok hogyan védekeznek, az elég nagy baj.
Közben megérkeztek a vasárnapi adatok: 8 633 tesztből összesen 456 új esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában.
Románia területén a járvány kezdete óta 32 535-en fertőződtek meg, ebből 21 545-en épületek fel. 1 842 tünetmentes személy hagyta el a kórházat, emellett 532-en kérték, hogy fertőzésük és tüneteik ellenére mehessenek haza. Az elhuntyak száma: 1 884. Legutóbb 13 halálesetet regisztráltak a járvánnyal összefüggésben, mindannyian más betegségben is szenvedtek. Az intenzív terápiás osztályokon 243 beteget ápolnak. A járvány kezdete óta 847 586 tesztet végeztek el, az elmúlt 24 órában 8 633-at (szombaton: több mint 14 ezret).
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.