Carme Forcadell számára jókora óvadékot állapítottak meg az egye inkább elnyomóként viselkedő spanyol hatóságok.
Szabadlábon védekezhet Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke (képünkön), 150 ezer eurós óvadék ellenében - döntött csütörtök este a madridi legfelsőbb bíróság.
A volt házelnökhöz hasonlóan az egykori katalán parlamenti elnökség négy tagja Lluís Corominas, Lluís Guinó, Anna Simó és Ramona Barrufet is szabadon védekezhet, az ő esetükben 25 ezer eurós óvadékot állapított meg a bíró, amelynek befizetésére egy hetet kaptak.
Carme Forcadellnek azonban börtönbe kell vonulnia ameddig nem fizeti ki a megszabott összeget. Sajtóértesülések szerint ügyvédei azon dolgoznak, hogy még most le tudják tenni az óvadékot.
A katalán politikusok ugyan nem kerülnek előzetes letartóztatásba, de le kell adniuk útlevelüket, nem hagyhatják el az országot, és hetente jelentkezniük kell a kijelölt hatóságnál.
A bíróság nem állapított meg semmilyen korlátozó intézkedést Joan Josep Nuet volt parlamenti elnökségi taggal szemben. Ő volt az egyetlen az érintettek közül, aki október 27-én nemmel szavazott a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadásakor a barcelonai törvényhozásban.
A hat katalán politikus bírósági meghallgatása több mint hét órán át tartott a legfelsőbb bíróságon, mindannyian vallomást tettek, és válaszoltak az ügyészek illetve a bíró kérdéseire is.
A helyi sajtó bírósági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a volt házelnök és az elnökségi tagok közül többen azt vallották: a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása csupán szimbolikus esemény volt, valamint, hogy betartották az alkotmány 155-ös cikke alapján a spanyol kormány által hozott intézkedéseket.
A bíróság épülete előtt a tárgyalás kezdetére a katalán függetlenségpárti tüntetők és a spanyol egységet támogatók csoportja is összegyűlt. Továbbá több katalán politikus is Madridba utazott, hogy személyes jelenlétével fejezze ki támogatását.
A volt házelnök és a katalán parlament elnökségének öt tagja ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást a spanyol állami főügyész október 30-án.
„Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én" - hangsúlyozta a főügyész.
Egy hete van előzetes letartóztatásban a leváltott katalán kormány nyolc tagja, akiket ugyanezekkel a bűncselekményekkel vádolnak.
Ügyvédeik fellebbeztek a kényszerintézkedésről szóló bírói döntés ellen, amelyet azonban csütörtökön elutasított a spanyol központi büntetőbíróság.
A katalán politikusok ellen több különböző bíróságon zajló eljárásokat egyesíteni fogják, mindegyik a legfelsőbb bírósághoz kerül majd.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.