A volt román külügyminiszter szerint az országnak mindenkivel együtt kell működnie, akivel közösek az érdekei, a visegrádiakkal is.
Romániának mindenkivel együtt kell működnie az EU tagállamai közül, akikkel hasonlóak az érdekei – jelentette ki csütörtökön Titus Corlățean volt külügyminiszter.
A PSD szenátora a francia RFI rádió román szerkesztőségének nyilatkozott, arra a kérdésre válaszolva, hogy Bukarestnek Európa nagyhatalmaival vagy a visegrádi országokkal kellene egy asztalnál ülnie.
Corlățean válasza szerint Románia sokszor abban az illúzióban ringatja magát, hogy a nagy európai államokkal ül egy asztalnál. „Bukarest túlságosan konformista a Brüsszellel fenntartott viszonyban – mondta. – A különböző európai témákat nem szűri meg sajátos érdekein keresztül, amelyek nem mindig kell egyezzenek Brüsszel, Berlin vagy Párizs érdekeivel.”
Szerinte Bukarestnek meg kell tanulnia időnként, hogy nemet is mondjon Brüsszelnek, ha érdekei úgy követelik. Úgy vélte, „gerinces, méltóságos és komoly” érveléssel ki lehet vívni a partnerek tiszteletét. Rámutatott: Romániának nem kell frontálisan ütköznie az európai nagyhatalmakkal, de jogában áll sajátos érdekei mellett érvelni, ugyanis tagállamként áldozatokat hozott, így külföldi katonai missziókban vesz részt, illetve biztosítja az EU és a NATO keleti határvonalát.
Corlățean szerint az EU bizonyos álláspontjaival elégedetlen közép-európai országokat megbélyegzi Brüsszel és néhány európai nagyhatalom. Felhívta a figyelmet, hogy azok, akik Románia és a visegrádi országok közötti valamilyen együttműködési forma ellen szólnak, valójában politikai érdekeket rejtegetnek.
„Miért ne dolgozzunk együtt azokkal, akiknek hasonlóak az érdekei Romániáéival, miért ne támogassuk kölcsönösen sajátos érdekeinket, miért szenvedjünk továbbra is gazdasági hátrányt azáltal, hogy a román-magyar határ továbbra is a schengeni övezet határa (...)? Eljött az ideje, hogy határozottabban vessük fel ezeket a témákat” – mondta Corlățean.
Teodor Meleșcanu jelenlegi külügyminiszter november elején jelentette ki ugyanennek a rádiónak egy interjúban, hogy Románia nem fog a visegrádi négyekhez csatlakozni. Ugyanakkor azt is elmondta, Románia érdekelt a különböző országokkal adott témáról folytatott konzultációk kialakításában.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.