A miniszterelnök a tárcaközi energiaügyi bizottság ülésén beszélt erről.
Az áram és a földgáz nemzetközi piacokon jegyzett áremelkedése nyomán a napokban felröppent a hír, amelyet több hírcsatorna is pörgetett, miszerint a bukaresti kormánynak elfogyott a pénze az év elején elfogadott, és jövő áprilisig tartó rezsitámogatások finanszírozására. Ennek nyomán azzal riogatták az embereket, hogy a téli fűtési időszakban az eredeti ígéretekkel szemben nem kapják meg a támogatást, így
Nos, annyi bizonyos, hogy a helyzet nem túl rózsás, ennek az egyik jele, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán délután első ízben hívta össze azt a tárcaközi bizottságot, amelynek az a feladata, hogy enyhítse az energiahordozók árának emelkedése okozta gondokat, és gondoskodjon az energetikai infrastruktúrába való beruházások megvalósításáról. Az ülésen Ciucă kijelentette: továbbra is
abban a formában, amely a lakosság és a gazdaság védelméhez szükséges. Emellett folytatják a fűtési idényre való felkészülést, hogy biztosítani lehessen a lakosság és a gazdaság energiaellátását. Vagyis jelen állás szerint maradnak a rezsitámogatások – a kérdés az, hogy szükséges-e valamilyen mértékben csökkenteni őket. Mint ismert, a kormány februárban elfogadott rendelete értelmében akik havi 100 kilowattóránál kevesebb áramot fogyasztanak, azoknak kilowattóránként 68 banit kell fizetniük egy évig. Ez több mint négymillió háztartást érint. A 100 és 300 kilowattóra közötti fogyasztású háztartások válláról is levesznek némi terhet: számukra 80 baniban maximalizálták kilowattóránként az áram árát, ami szintén mintegy négymillió háztartást érint. A rendelkezés a földgázt is érinti: a havi 1200 köbméternél kevesebb gázt fogyasztó háztartások kilowattóránként 31 banit fizetnek, ez 2,8 milliárd lejt kóstál az államkassza számára. Az árplafon és a piaci ár közötti különbözetet a kormány kifizeti a szolgáltatóknak – viszont a világpiaci ár növekedésével ez a különbözet egyre nagyobb összegű.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.