Aztán egymásra mutogattak, amikor arról volt szó, ki a hibás.
Szerdán a miniszterelnök, Nicolae Ciucă és a képviselőház elnöke, Marcel Ciolacu ellátogattak a Dâmbovița megyei Petrești községbe, azon belül is az ottani IVECO-gyárba, hogy megtekintsék, hogy haladnak a szakik a hadsereg számára megrendelt teherautók gyártásával. A szemfüles újságírók viszont kiszúrtak egy érdekességet: bár kedden már beiktatták az új védelmi minisztert, a PSD-s Angel Tîlvărt, ő mégsem szállt ki a minisztériuma számára nagyon is érdekes helyszínre.
Rákérdeztek hát a fejeseknél, hogy ezt mire véljék.
Mire a fejesek elkezdtek ötölni-hatolni, hogy hát így meg úgy, de alapvetően kiderült, hogy mindenki azt hitte, hogy a másik fog szólni az új védelmi miniszternek, akinek végül nem szólt senki, magától meg épp nem a petrești IVECO-gyár környékén lófrált.
Végül a miniszterelnök elintézte annyival, hogy Angel Tîlvăr majd a gazdasági miniszterrel közösen fogja megtekinteni a kamiongyárat, ha a tárcaközi egyeztetésekre kerül a sor.
A másfél éve felavatott petrești IVECO-gyárban egyébként eddig 514-et gyártottak le a hadsereg által megrendelt 900 katonai teherautóból. A határidő 2023 novembere.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.