// 2025. december 1., hétfő // Elza

Cîțu érkezik a nyugtatóval: emberek, nincs is szó egy újabb országos lezárásról

// HIRDETÉS

Ismét az történt, hogy a kormány egyik képviselője mondott egy akkorát, hogy a miniszterelnöknek azonnal magyarázkodnia kellett miatta.

Néha az újságírók is gondban vannak, ugyanis lassan elfogytak a jelzők, amelyekkel a csodálatos hazai járványkommunikáció színvonalát illethettük, úgyhogy ezúttal egyszerűen csak rögzítjük, mi történt ma épp.

A délelőtt folyamán írtunk arról, hogy Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár azzal állt elő, hogy

egy 14 napos országos lezárás csodákra lenne képes,

hiszen a vírus lappangási ideje épp ennyi ideig tart, és akkor megakadályozhatnánk a terjedését. Pár órával később beállt a mikrofoncsokor mögé Florin Cîțu is, mert úgy érezte, helyre kell tennie a dolgokat: a miniszterelnök szerint

„szóba sem jöhet egy olyan országos szintű lezárás, mint egy évvel ezelőtt,

a vészhelyzet idején, mert az ország most a fokozatos nyitás felé tart”.

A kormányfő szerint a kollégája csak egy elméletet vázolt fel, vagy csak a személyes véleményének adott hangot, „ilyen korlátozásokról szó sem lehet most, mert a lazítások irányába haladunk, ehhez azonban

az kéne, hogy mindenki oltassa be magát az elkövetkező időszakban”.

Florin Cîțu egyébként hétfőn beszélt arról, hogy június elsejétől elkezdődhetnek a fokozatos lazítások, de megtudtuk azt is, Románia annyi vakcinát rendelt, hogy július végéig be lehetne oltani 10 millió embert.

A szerdai sajtótájékoztatón már egy olyan forgatókönyvet is felvázolt, amely első látásra a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozik: ha június elsejéig sikerül beoltani 5 millió embert, majd július végéig még ötmilliót, csak akkor térhetünk vissza a normális(hoz hasonlító) életünkhöz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az MTV megszűnésével egy korszak zárult le

Sánta Miriám

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Szilvafák lila derengésben – huszonötödik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők
Főtér

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen
Krónika

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen

Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden
Főtér

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek
Székelyhon

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek

Három személy sérült meg csütörtök este egy Gyergyószárhegy közelében történt balesetben, mint kiderült, a sofőr nem volt józan.

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak
Krónika

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak

Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat
Székelyhon

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat

Idén Parajd és egész Sóvidék élete gyökeresen megváltozott. A bányakatasztrófa nemcsak a turizmust, hanem a helyiek mindennapjait is felforgatta. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.

// még több főtér.ro