// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Cioloșék nem hagyják, hogy saját fizetésüket növeljék a közméltóságok

// HIRDETÉS

Az alkotmánybírák elé kerül a köztitsztviselőknek és közméltóságoknak megszavazott ötven százalékos bérpótlék ügye.

Az alkotmánybíróságon emelt kifogást a kormány hétfőn az ellen az ötven százalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a köztisztviselők számára a parlament. A törvényhozók valamennyi köztisztviselőnek és a közméltóságnak – vagyis saját maguknak is – az alapbér ötven százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi” pótlékot irányoztak elő, a köztisztviselők jogállását szabályozó törvény módosítása révén. A kihirdetésre váró jogszabály a pótlékot beépítené az alapbérbe, így minden további juttatás alapját másfélszeresére növelné.

A kormány szerint az intézkedés azért sérti az alkotmányt, mert hátrányos megkülönböztetést jelent más közalkalmazottakkal szemben és a törvényhozók anélkül rendelkeztek a költségvetési kiadások növeléséről, hogy meghatározták volna annak forrását. A kabinet becslése szerint az intézkedés évi 3,4 milliárd lejes többletterhet ró a költségvetésre, és a tervezett 2,95 százalékos GDP-arányos hiány túllépését eredményezné, megsértve a Maastrichti Szerződést.

A Cioloș-kormány a kórházi ügyeletek vállalására ösztönző – szintén fedezet nélkül – előirányzott, két minimálbérig terjedő extra juttatás ellen is óvást emelt hétfőn az alkotmánybíróságnál. Egy hasonló jogvitában az alkotmánybíróság korábban a Cioloș-kabinetnek adott igazat, amikor megsemmisítette a volt önkormányzati vezetőknek megszavazott extra nyugdíjat. A parlament azonban kisebb módosításokkal ismét elfogadta az illető törvénytervezetet, amely ellen a bukaresti kormány ismét alkotmányossági óvást nyújtott be a taláros testülethez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.