És együttműködést vár a határvédelemben.
Románia segítséget ajánlott balkáni szomszédainak az illegális bevándorlás feltartóztatásához, ugyanakkor tőlük is együttműködést vár el a határvédelemben - derült ki abból az interjúból, amelyet az állami Agerpres hírügynökségnek adott pénteken Dacian Cioloș miniszterelnök.
Rámutatott: Románia bebizonyította, hogy képes ellenőrizni határait, és fontos, hogy ez a jövőben se változzon. A kormányfő kifejtette: Románia nincs a balkáni migrációs útvonalon, de támogatja szomszédait, ahol szükséges, és maga is együttműködést vár el tőlük, főleg a bolgár és szerb határon, ahol „nagy lehet a nyomás". Éppen ezért a román belügyminiszter is részt fog venni azon az ausztriai magas szintű informális találkozón, amelyet a balkáni útvonal ügyében hívtak össze - tette hozzá.
Cioloș cáfolta, hogy az európai megállapodásokban vállaltnál több menedékkérő befogadására kötelezte volna el országát az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában, és megerősítette: Románia közös uniós megoldást szorgalmaz, de csakis önkéntes alapon. Ezzel arra a román médiában nagy visszhangot keltő értesülésre reagált, miszerint Románia a tavalyinál tízszer több bevándorlót fog átvenni.
Az AFP francia hírügynökség amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva szerdán azt közölte: hét ország, köztük Románia megígérte, hogy legalább tízszer annyi menedékkérőt fogad be, vagy vesz át, mint 2015-ben. A hír azt követően jelent meg, hogy Barack Obama amerikai elnök a menekültválságról szervezett keddi konferencián bejelentette: ötven ország ígéretet tett arra, hogy még idén 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta vidékekről, elsősorban Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából.
„Nem hiszem, hogy a menekültek, a valódi menekültek ügyét szolgálná a határok illegális átlépése. Az Európai Uniónak ellenőrzése alá kell vonnia ezt a folyamatot. Tisztában vagyunk azzal, hogy azután nekünk is vállalnunk kell (a menekültekkel kapcsolatban) bizonyos felelősséget, de ez a felajánlás önkéntes kell maradjon, nem írhatják elő valahonnan fentről" - jelentette ki Dacian Cioloș .
Romániába idén márciusban érkezett meg az első 15 menedékkérő azok közül, akiket Romániának az uniós kvótarendszer alapján kellene átvennie Görögországtól és Olaszországtól. Romániának az uniós kvóták alapján több mint 6000 menedékkérőt kellene befogadnia a migrációs hullám által sújtott tagállamoktól, de a bukaresti sajtó értesülései szerint ez azért nem következett be, mert a Nyugat-Európába vágyó érintettek nem hajlandók Romániába menni.
Bukarest az önkéntesség elvét hangoztatva tavaly júliusban 1785 menedékkérő átvételére tett ajánlatot.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.