// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Ciánt és nehézfémet lélegeznek be a Máramaros megyeiek, a kormány viszont természetesen rá se hederít

// HIRDETÉS

A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó még mindig ontja magából a mérgező anyagokat, a problémával két évtizede nem foglalkozik senki.

Szeles időben még mindig cianidokkal és nehézfémmel szennyezett levegőt lélegeznek be a nagybányai és környékbeli emberek. A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó megtisztítására irányuló projekt lassan két évtizede nem kapja meg a szükséges anyagi támogatást a gazdasági minisztériumtól, holott a szél a tóból kipárolgó, illetve a meddőhányó porával felszálló káros anyagokat mintegy

hatvan kilométeres körzetben, Máramaros megye nagy részén szétteríti.

A ciánt és a nehézfémeket az arany és egyéb nemesfémek megtisztítására használták a korábbi, azóta betiltott eljárás részeként.

A helybéliek arra panaszkodnak, hogy a mérgezett levegő megbetegíti a gyümölcsfákat, egyes gazdák szerint pedig

uborkát és paradicsomot már nem is nagyon lehet termeszteni a környéken.

Az azóta csődbe ment Remin céghez tartozó, 2007-ben végleg bezárt bánya egyébként még 2000-ben került a figyelem középpontjába, amikor átszakadt a nagybozintai ülepítő tó gátja, és mintegy százezer köbméter ciánnal és különféle nehézfémekkel szennyezett zagy vonult végig a Zazar, Lápos, Szamos folyókon, valamint a Tiszán és a Dunán, míg négy hét múlva a szennyezés el nem érte a Fekete-tengert.

A kiömlő zagy csak ciánból 50-100 tonnát tartalmazott, és a legnagyobb károkat a Tisza magyarországi szakaszán okozta, ahol mintegy 1240 tonna hal pusztult el, a helybéli halászok és szakemberek azt hitték, soha többé nem áll helyre a folyó ökoszisztémája. A szakértők szerint

Csernobil után ez volt Európa legnagyobb környezeti katasztrófája.

A közelben fekvő Miszmogyorós település polgármestere, Anton Ardelean szerint csaknem 20 évvel a szörnyűség után a környékbeliek még mindig szenvednek a sorsára hagyott ülepítő tó és meddőhányó miatt. Sokan panaszkodnak légzési gondokra, a helyiek szerint már

a gyerekek is nehezen lélegeznek.

A polgármester többször is jelezte a gazdasági minisztériumnak és különféle illetékes szerveknek a problémát, ám azok a fülük botját sem mozdították.

A Máramaros megyei környezetvédelmi hatóság igazgatója, Gabriel Tămâian szintén arra panaszkodik, hogy a gazdasági minisztérium támogatása nélkül aligha kezdődhet el az ülepítő és a környék megtisztítása. Szerinte a levegőben mért szennyező anyagok mennyisége az utóbbi napokban nem érte el ugyan a kritikus értéket, egy átfogó környezeti tanulmány viszont már hét éve nem készült a témában.

A környékbeliek tovább szenvednek, az állam pedig, mint annyiszor, nem törődik saját polgáraival.

A 2000-es tiszai ciánszennyezésről egyébként Török Zoltán készített megrázó dokumentumfilmet, ha van egy fél órája, itt megnézheti:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro