A Szabad Emberek Pártjának kezdeményezése viszont jó és esélyes a megvalósulása.
Nem tartja célravezetőnek a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozó, az RMDSZ kezdeményezésére elfogadott önkormányzati határozatot a kétnyelvűségért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).
A civil szervezet pénteki közleményében valószínűsítette, hogy az RMDSZ – a szövetség által innovatívnak nevezett – javaslatát törvényellenesnek minősíti a prefektus.
„A jelenlegi jogi háttér alapján, a hivatalos dokumentumokban nem lehet kétnyelvű lakcímeket bejegyezni, következésképpen, a marosvásárhelyi RMDSZ által választott megoldásnak az égvilágon semmi köze nincs az innovációhoz, még kevésbé a magyar közösség jogaihoz, amelyeket az Alkotmány, a Közigazgatási Törvény és számos nemzetközi egyezmény biztosít”
– írja a közleményben Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója.
A Cemo mellékelte az országos kataszteri hivatal álláspontját is, mely – felkérésére – véleményezte, és törvénytelennek látta az RMDSZ által javasolt megoldást.
A szervezet ugyanakkor helyeselte a POL kezdeményezésére benyújtott és szintén elfogadott önkormányzati határozatot, amelynek a kidolgozásában szakértőként vett részt.
„(...)a POL-SZEP határozata alapján kihelyezhetőek a kétnyelvű utcanévtáblák, az ügy szenzitív jellege miatt, nem kizárt, hogy a Maros megyei Prefektusi hivatal nem adja meg a törvényességi engedélyt, viszont a Közigazgatási bíróságon nagy eséllyel megnyerhető az ügy”
– írják.
A Cemo szerint az RMDSZ „a kisebbségjogi kritériumok mellőzése mellett, kizárólag politikai és szavazatoptimalizálás szempontok alapján hozta meg döntését” és a POL ismételt kérése ellenére sem volt hajlandó konzultálni sem a a POL tanácsosaival, sem olyan RMDSZ-es polgármesterekkel, akik már megoldották a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét.
„Ezúton felkérjük a marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosokat, hogy ne láttassák azt a marosvásárhelyi közösség irányába, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét megoldották, várják meg a Prefektusi hivatal törvényességi ellenőrzését, valamint konzultáljanak az Országos Kataszteri Hivatal képviselőivel, egyeztessenek más városok RMDSZ-es elöljáróival és keressenek – közösen a SZEP tagjaival- egy törvényesen kivitelezhető megoldást a kétnyelvű utcanévtáblák ügyének mielőbbi rendezése kapcsán”
– olvasható a Cemo közleményében.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület két határozatot fogadott el csütörtöki ülésén a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére. A POL által benyújtott tervezet az utcanevek magyar fordításának a kihelyezését írná elő, az RMDSZ által benyújtott tervezet pedig az utcanévbe emelné be a magyar elnevezést is. Mindkét párt megszavazta a másik kezdeményezését is, így az önkormányzati testület mindkét javaslatot elfogadta.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.