Híres francia nők tiltakoznak a szexualitás megbélyegzése ellen, és kiállnak a férfiak azon joga mellett, hogy elcsábítsák a hölgyeket.
Száz francia művész, értelmiségi, előadóművész, akadémikus írta alá azt a nyílt levelet, amely a Le Monde című napilapban jelent meg, és amelynek lényege a Harvey Weinstein hollywoodi filmproducer szexuális zaklatásai nyomán világszerte kibontakozott #MeToo mozgalommal szembeni kiállás. A levél aláírói – köztük olyan hírességek, mint a színészlegenda Catherine Deneuve vagy a szexuális tárgyú írásairól ismert Catherine Millet írónő – elítélik a zaklatási botrányok nyomán kialakult „új puritanizmust” és a férfiak megbélyegzését.
„Férfiakat büntettek meg, rúgtak ki az állásukból, holott mindössze annyit tettek, hogy megérintettek egy térdet vagy megpróbáltak csókot lopni (...) A nemi erőszak bűn, de valakit megpróbálni elcsábítani, még ha kitartóan vagy esetlenül is, nem az – és az úriemberként való viselkedés sem hímsovén támadás”
– áll a nyílt levélben, amelynek aláírói szerint a nők felszabadítására irányuló törekvés boszorkányüldözésbe csapott át, az embereket megfélemlítik, hogy „korrektül beszéljenek”, és árulóként bélyegzik meg azokat a nőket, akik nem állnak be a sorba.
„Nőként nem találjuk a helyünket ebben a feminizmusban, amely a hatalmi visszaélések leleplezésén túl a férfiakkal és a szexualitással szembeni gyűlöletet táplálja”
– fogalmaznak a levél aláírói.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.

További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.