A Cannes-i szemle legjobb alkotásait mutatják be a romániai közönségnek.
A Toni Erdmann című film vetítésével kezdődött meg Bukarestben, a Cinema PRO moziban a Les Films de Cannes a Bucarest (Cannes-i filmek Bukarestben) című fesztivál. Az ünnepi megnyitón jelen volt a film rendezője, Maren Ade is. A fesztivál történetében először a bukaresti vetítésekkel párhuzamosan Kolozsváron, Temesváron és Jászvásáron is vetítik a filmek egy részét.
Maren Ade a megnyitón azt mondta, nagy örömöt jelent számára visszatérni Bukarestbe, két évvel a Toni Ermann forgatása után. Cristian Mungiu az AGERPRES hírügynökségnek úgy nyilatkozott: mint minden évben, idén is igyekezett a Cannes-i szemle legjobb alkotásait bemutatni a romániai közönségnek, és ez sikerült is, tekintve, hogy
Szombat a fesztivál Arany Napja, 13.30 órától a legjelentősebb filmszemlék díjazott alkotásai kerülnek bemutatásra: Lav Diaz Ang babaeng humayo (The Woman Who Left) című filmje, amely a 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el; Gianfranco Rosi Tűz a tengeren (Fire at Sea) című dokumentumfilmje, amely Berlinben Arany Medvét kapott; és Ken Loach rendezésében az Én, Daniel Blake (I Daniel Blake), amely Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát.
A fesztiválon ugyanakkor a román filmtermés legújabb alkotásait is bemutatják, egy részük év végéig kerül a mozikba, de olyanok is lesznek közöttük, amelyek munkafolyamata még nem fejeződött be, az alkotók reménye szerint a jövő évi fesztiválokon szerepelnek majd. A fesztivál történetében először a bukaresti vetítésekkel párhuzamosan
A Les Films de Cannes a Bucarest fesztivál szervezői a Cinemascop Egyesület és a Voodoo Films, partnerek: Franciaország Nagykövetsége, a Bukaresti Francia Intézet, valamint a Román Nemzeti Szépművészeti Múzeum.
A fesztivált a Kulturális Minisztérium, a Román Országos Filmközpont, a SACD/Societe des Auteurset Compositeurs Dramatiques, a Bukaresti Polgármesteri Hivatal Kulturális Programközpontja (ARCUB), a Román Kulturális Intézet, a Goethe Intézet és Finnország Nagykövetsége finanszírozta.
A kolozsvári vetítésekről itt tájékozódhatnak az érdeklődők.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.