// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Bűnvádi eljárást indított a DNA Tăriceanu volt kormányfő ellen

// HIRDETÉS

Az ügyészek szerint nem mondott igazat a kihallgatásán.

Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA)  Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnök, a szenátus jelenlegi elnöke ellen hamis tanúzás és bűnpártolás miatt abban a törvénytelennek tartott erdő-restitúciós ügyben, amelyben Paul Lambrino herceg és több üzletember ellen már vádat is emelt a korrupcióellenes ügyészség.

Tăriceanut, akinek egyik egykori tanácsadója is érintett az ügyben, áprilisban tanúként hallgatták ki az ügyben eljáró brassói ügyészek, és úgy értékelték, hogy – ahogy egy másik ország exkormányfője fogalmazott korábban – nem bontotta ki az igazság minden részletét,

hazudott ugyanis, amikor azt állította, hogy nem tudott arról, hogy Lambrino eladta az örökösödési jogait, és nem állt kapcsolatban az ügy érintettjeivel.

Az ügy arról szól, hogy a román királyi család egyik tagja, Paul herceg – aki peres úton elérte ugyan, hogy II. Károly román király unokájának minősüljön, de I. Mihály király nem ismerte el családtagnak – azt állítja, hogy örökösödési jogon, de egy 2001-ben megkötött adásvételi szerződés révén is őt illeti meg több, valamikor Ilona hercegnő – II. Károly király felesége – tulajdonában levő földterület és erdő.

Paul – polgári nevén Paul Lambrino – 2002-ben pert indított állítólagos örökségének visszaszolgáltatására, de nem járt sikerrel. Ezért egy kiterjedt üzleti és politikai kapcsolatokkal rendelkező román üzletemberhez, Remus Truicához fordult segítségért. Truică korábban Adrian Năstase miniszterelnök kabinetfőnöke volt.

Truică bevetette kapcsolatait, így vált a bűnszövetkezet tagjává több izraeli és romániai nagykutya.

Így például Benjamin Steinmetz milliárdos, a Gabriel Resources cég egyik fő részvényese. Ez a cég birtokolja a Verespatakon aranybánya nyitását tervező Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) 80 százalékát. Tal Silberstein politikai tanácsadó, Simon Sevesz szintén. Utóbbi egyébként Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnök volt kabinetfőnöke, az egyik legnagyobb izraeli biztonsági cég létrehozója.

Tagja volt még a társaságnak Robert Roşu ügyvéd, Marius Marcovici, Călin Popescu Tăriceanu korábbi miniszterelnök tanácsadója, Claudiu Mateescu üzletember és Dan Andronic, az Evenimentul Zilei című napilap igazgatója.

A csoport feladata az volt, hogy pénzzel, befolyással, köztisztviselők megvesztegetésével elérjék, hogy Paul herceg megkaphassa az igényelt javakat.

Remus Truică nem mérte olcsón szolgáltatásait:

minden visszakapott tétel értékének 50-80 százalékát kérte Paultól.

A hercegnek sikerült megszereznie egy Bukarest melletti 28 hektáros terület tulajdonjogát, ez pedig 136 millió eurós kárt jelent.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro