// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Bukovinai székelyek: ne csak porolgassuk a hagyományainkat

// HIRDETÉS

Négy országban rendezik meg a Bukovinai Találkozásokat.

Élővé tenné a székely hagyományokat a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének új elnöke, ennek jegyében alakítják át a szövetség legnagyobb szabású programját, az augusztusi Bukovinai Találkozások nevű fesztivált is.

„Fontos, hogy ne csak porolgassuk a kultúránk emlékeit vagy családfákat készítsünk, hanem próbáljuk élővé, a mindennapok részévé tenni a hagyományainkat akár a tánccal vagy az ételeinkkel” – mondta a januárban megválasztott Illés Tibor az MTI-nek.

A szövetség 58 éves, nagymányoki vezetője, aki feleségével együtt Fülöp Ferenc-díjas néptáncos is, hozzátette: ennek egyik módja a hagyományos székely ételek, a székely viselet, népzene, táncház népszerűsítése lehet. A kakasdi általános iskolában például testnevelés órákon néptáncot oktatnak, ezt másutt is be lehetne vezetni – jegyezte meg.

Az idén 28. alkalommal megrendezendő Bukovinai Találkozások nemzetközi folklórfesztiválon – amelyről szintén januárban, Csernovicban írtak alá megállapodást a lengyel, ukrán, román és magyar résztvevők –, a közönséget is bevonják majd a programokba. A színpadi produkció átalakul, ezúttal egy-egy nagy lakodalmast rendeznek a négy ország helyszínein. Bonyhádon augusztus 4. és 6. között bukovinai székely lakodalmas lesz, amelybe lengyel és román együttesek leánykikérés, leányszöketés eljátszásával kapcsolódnak be.

A szövetség megtartja más, hagyományos programjait is: februárban székely disznóvágást rendeznek Bonyhádon, márciusban huszadik alkalommal székely mesemondó versenyt Kakasdon, áprilisban Hidason a kilencedik székely borversenyt tartják meg. A Bukovinai Találkozások programja júniusban Lengyelországban kezdődik, majd Ukrajnában, Romániában és Bonyhádon folytatódik. Júliusban gyerekeknek, novemberben felnőtteknek rendeznek néprajzi tábort, és idén is megszervezik a máriagyűdi, valamint a kismányoki székely búcsút.

A szövetségnek jelenleg 30 belföldi és 11 határon túli tagszervezete van, amelyek több ezer embert tömörítenek. Legutóbb a madéfalvai Ökotourist Egyesület csatlakozott a szövetséghez, ami azért fontos, mert a bukovinai székelyek története az 1764-es madéfalvi veszedelemmel, a székelyek elűzésével kezdődött – mondta az elnök.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.