// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Bukarest és az ukrajnai nyelvtörvény

// HIRDETÉS

Az utóbbi időben Bukarest egyre gyakrabban emel szót a határokon túl élő románok érdekében. Mi állhat ennek a hátterében?

Némileg meglepő kijelentések hangzottak el bukaresti vezető politikusok részéről annak kapcsán, hogy Ukrajnában Viktor Janukovics államfő menekülését követően a parlament eltörölte azt a nyelvtörvényt, amely elviekben lehetővé tette, hogy az országban élő kisebbségek anyanyelvét regionális nyelvként hivatalosan is használni lehessen ott, ahol számarányuk meghaladta a tíz százalékot.

Victor Ponta román kormányfő kifejezte reményét, hogy az eltörölt nyelvtörvényt minél hamarabb egy európai rendelkezés váltja fel, a román nyelvre és az ukrajnai román kisebbségi jogokra vonatkozóan.

„Megértjük a feszült politikai helyzetet, de úgy vélem, Ukrajnának előre kell lépnie a demokratizálódás és európai szabványok betartása terén, s ezek között a kisebbségi jogok betartása és a román nyelv védelme rendkívül fontos számunkra" - mutatott rá a kormányfő. A bukaresti külügyminisztérium is aggodalmának adott hangot. A román külügy rámutatott: Ukrajna csak úgy folytathatja európai közeledését, ha a kisebbségi jogvédelem szintje nem csökken, sőt növeli a vonatkozó rendelkezések gyakorlatba ültetésének hatékonyságát.

Emellett Traian Băsescu államfő is számon kérte a kisebbségi nyelvhasználat jogát Kijeven.

A törvényt elsősorban az országban élő nagyszámú orosznak kedvezve hozta meg az oroszbarát kormányoldal, ugyanakkor a többi kisebbség számára is megteremtette az anyanyelvhasználat lehetőségét – már ahol nem szabotálták el az ukrán politikusok a használatát.

Bukarest részéről az utóbbi másfél-két évben hangzanak el a Pontáéhoz és a külügyminisztérium közleményében megfogalmazottakhoz hasonló kijelentések, korábban – minden bizonnyal a Romániában élő magyar közösség követeléseitől tartva, illetve mivel nem kívánt alapot teremteni ahhoz, hogy Magyarország is felszólalhasson a romániai magyarok érdekében – nemigen hallatta a hangját a határon túliak érdekében.

Először mintegy két évvel ezelőtt, még a Ponta-kormány hivatalba lépése előtt lépett fel határozottabban Bukarest, amikor kilátásba helyezte, hogy a szerbiai Timok-völgyben élő arománok elleni hatósági atrocitások miatt megvétózza Szerbia európai uniós csatlakozását.

Azóta mind Traian Băsescu államfő, mind a vele ellentétes politikai oldalt képviselő kormány több ízben is szót emelt a moldovaiak érdekében, és a román külügy a magyarországi románok helyzetét, illetve parlamenti képviseletét is számon kérte Budapesten.

A határon túli románok iránti megnövekedett bukaresti törődés hátterében az állhat, hogy az államfő kezdeményezésére Bukarest már évekkel Budapest előtt bevezette a könnyített honosítás intézményét. Ezzel ugyanúgy szavazati jogot biztosít a határon túliaknak, mint Magyarország, vagyis az újonnan honosított román állampolgárok is beleszólhatnak a választások kimenetelébe. (Ez a 2009-es államfőválasztásokon meg is történt, egyes elemzők szerint a moldovai szavazatoknak jelentős szerepük volt abban, hogy Băsescu maradhatott az államfő).

Ukrajnában jelentős számú román közösség él Csernyivciben és környékén, márpedig ez a vidék a két világháború között Romániához tartozott, tehát az itteniek is kaphatnak román állampolgárságot. (Az állampolgársági törvény szerint ugyanis csak az kérheti a visszahonosítást, aki maga is román állampolgár volt, vagy valamelyik őse rendelkezett román állampolgársággal. Fölvetődött ugyanakkor, hogy a jövőben etnikai alapon is biztosítsák a román állampolgárságot, így azok a Timok-völgyiek is román állampolgárok lehetnek, akiknek ősei sohasem voltak Románia polgárai).

A romániai politikusok „aggodalmait” vélhetően a közelgő európai parlamenti és államfőválasztások (jórészt inkább utóbbiak, hiszen az EP-választás lakcímhez kötött) motiválják, arra számítanak, hogy minél hangosabban követelik az ukrajnai románok számára a kulturális és nyelvi jogok biztosítását, annál többen szavaznak majd rájuk. Ezzel nincs is baj tulajdonképpen, csak akkor, ha a szavakat nem követi tett, és Bukarest nem tesz semmit aktívan a határon túli románok érdekében.

Ugyanakkor magyar szempontból máris kedvezőek lehetnek a román politikusok megnyilvánulásai. Ha ugyanis Bukarest immár hivatalosan szót emel az ukrajnai románok nyelvének regionális státusa mellett, akkor ugyanez az igény Romániával szemben is megfogalmazható a magyar nyelv kapcsán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro