// 2025. január 10., péntek // Melánia
Kína

Budapesten igyekeznek megkötni a jövő nagy üzleteit Kínával a közép- és kelet-európai országok

// HIRDETÉS

Tizenhat térségbeli ország – köztük természetesen Románia - kormányküldöttsége érkezett Budapestre a Kínával folytatandó gazdasági együttműködésről egyeztetni.

A politikai és a finanszírozási feltételek is adottak ahhoz, hogy a kínai és kelet-közép-európai vállalatok a lehető legeredményesebb együttműködést alakítsák ki - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján, hétfőn Budapesten.

A házigazda tárcavezető beszédében kiemelte:

a kelet-közép-európai országok józan észre alapuló politikájukkal, az európai átlagot meghaladó növekedési ütemmel és versenyképes befektetési környezetükkel remek lehetőségeket kínálnak Kína számára.

Ugyan a földrajzi távolság mindig kockázatot és nehézséget okoz, a kormányok segíthetnek az üzleti kapcsolatok javítása érdekében a politikai kapcsolatok alakításával és a finanszírozási háttér biztosításával - magyarázta. Úgy vélekedett, mindkét feltétel adott ma a cégek együttműködéséhez. Szijjártó Péter kijelentette: mára olyan nyitott vagy vitás kérdés nincs, amely gátolná a gazdasági együttműködés további előmozdítását.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa legversenyképesebb befektetési környezete jött létre Kelet-Közép-Európában.

Hangsúlyozta:

az együttműködésben részt vevő 16 ország Európának az a térsége, amely már most is a kontinens gazdasági növekedésének motorja,

és amely további dinamikus növekedés előtt áll.

Jelezte ugyanakkor, hogy a világgazdaságban „most a Kelet csillaga áll magasan", Ázsia és benne Kína felemelkedésének korszakát éljük, most az az időszak következik, amikor Európa további fejlődéséhez szükség lesz a Kelet technikai és pénzügyi részvételére.

Európának nem szabad bezárkóznia, mert ha bezárkózik, elveszíti a fejlődés lehetőségét, és főleg most nem szabad bezárkóznia, amikor olyan történelmi kihívásokkal néz szembe, amelyeket csak akkor tud megválaszolni, ha erős szövetségesei vannak - mondta.

Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy hétfőn megjelenik a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök arról beszélt: Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden országnak.

Kiemelte: az elmúlt években jelentősen erősödött Kína és a kelet-közép-európai országok gazdasági együttműködése, amellyel az eurázsiai kontinens két oldalát hozzák össze.

Kitért rá: országa nagy gazdasági lendületben van, évente rengeteg új cég jön létre, amelyek nagyon sok munkahelyet hoznak létre és a hagyományos ágazatokat is modernizálják.
 
A rendezvényen természetesen Románia is képviselteti magát: a román  kormányküldöttséget Paul Stănescu kormányfőhelyettes vezeti.

A regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapokért felelős minisztérium közleménye szerint a csúcstalálkozón a gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi együttműködésről lesz szó, különös tekintettel az Új Selyemút (Egy Övezet Egy Út) programra, amely révén Kína elmélyítené kapcsolatrendszerét Ázsia, Európa és Afrika országaival.

A budapesti csúcstalálkozót egy gazdasági fórum előzi meg, amelyen román vállalkozók is részt vesznek.

A 16+1 formátumban az európai országok közül a következők vesznek részt: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia.

Románia 2013-ban adott otthont a 16+1 országok kormányfői találkozójának.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak
Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Holtan találtak két tinédzsert
Székelyhon

Holtan találtak két tinédzsert

Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.

// még több főtér.ro