A felirat eltűnt, vagyis megpróbálták eltüntetni. A kátyúk maradtak.
Elfogyott a mócok türelme, mert harminc éve mindhiába várják, hogy történjen valami az Erdélyi-középhegységet átszelő 75-ös főúttal. Jelenlegi állapotában életveszélyes rajta közlekedni, soha nem volt újraaszfaltozva, csak toldozgatták-foltozgatták az évek során. Nemrég az elégedetlenek nagy fehér betűkkel felfestették a szégyen szót mindkét menetirányba, egy nap se telt el, mire az útügyesek megpróbálták eltüntetni a feliratot. Csak részben sikerült nekik:
Az 1980-ban épült, 65 kilométeres út összeköttetést biztosít az Aranyos völgyében élők számára mind Kolozsvár, mind Nagyvárad vagy Gyulafehérvár irányába. A helyiek számára jelentős bevételi forrást jelenthetne a turizmus, de egyre kevesebb turista vállalja a kihívást, amit a siralmas állapotban lévő út jelent. A lakosok petíciókat indítottak, tüntetéseket szerveztek, a hamis ígéreteken kívül semmit nem értek el vele. A polgármesterek közös erővel szerették volna megoldani a problémát,
Bár a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) elkezdte az újabb foltozgatást, három szakaszon is, és papíron folyamatban van a negyedik szakasz előkészítése is, ez nem jelent hosszú távú megoldást. Az út teljes körű felújítására lenne szükség, mihamarabb.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.