Nem seprik le vita nélkül az asztalról. Vagy nem vita nélkül seprik le az asztalról?
A bukaresti kormánykoalíció vezető ereje, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azt ígérte az RMDSZ-nek, hogy a szenátusban szakmai vita nyomán alakítja ki álláspontját a kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatát bővítő törvénytervezetről, és nem sepri azt le vita nélkül az asztalról, ahogyan történt az a képviselőházi szavazás alkalmával - tudta meg az MTI Cseke Attila frakcióvezetőtől.
Az RMDSZ politikusát azt követően kérdezte az MTI a szociálliberális kormánykoalícióval tavaly decemberben megkötött parlamenti megállapodás működéséről, hogy hétfőn a szenátus visszaküldte a szakbizottsághoz az RMDSZ egy másik törvénytervezetét, amely hivatalos ünnepnappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.
A frakcióvezető szerint a jobbközép ellenzék olyan magyarellenes hangulatot teremtett, amelyet a PSD-ALDE szociálliberális koalíció sem tud „legyűrni". Cseke Attila ennek tudja be, hogy szeptemberben a kormánypártok is leszavazták a képviselőházban azt az RMDSZ-tervezetet, amely a jelenlegi húszról tíz százalékosra csökkentené azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbség használhatja anyanyelvét a helyi közigazgatásban, illetve azt is, hogy a PSD hétfőn nyilvánvalóvá tette: ha most napirendre kerül a március 15-éről szóló tervezet a szenátusban, akkor az RMDSZ nem számíthat a koalíciós pártok támogatására.
„A fájó az, hogy azok fordultak a magyar közösség ellen, akik a magyar közösség szavazatát bírták, akikben a magyar emberek megbíztak" - jegyezte meg a frakcióvezető, az ellenzéki PMP szenátoraként politizáló, március 15. ünnepnappá nyilvánítását a „románok megalázásának" tartó Traian BăsescuMTI volt államfőre utalva.
A kétkamarás parlamentben a második ház döntése a mérvadó, így a kormánykoalíció megtehette volna, hogy az első házban nem tűzi napirendre idejében az RMDSZ törvénytervezeteit, amelyek így a megszabott határidő lejártával „hallgatólagosan elfogadott" tervezetként kerültek volna át a döntő házba. Cseke Attila elismerte: nem jó jel, hogy a PSD mégis ragaszkodik szavazásra bocsátásukhoz.
Elmondta: az RMDSZ azért kérte a második jogszabály szakbizottsági vitájára még két-három hetes haladékot, hogy legyen alkalma meggyőzni a kormánypártokat: semmi olyat nem kér, ami a román többséget sértené. Az MTI felvetésére, miszerint lehet, hogy ezzel a PSD kapott két-három hetes haladékot, mielőtt színt vallana az RDMSZ egy újabb kezdeményezése ügyében, a szövetség frakcióvezetője azt mondta: nem akarja megelőlegezni az újabb elutasítást, az RMDSZ-nek minden követ meg kell mozgatnia azért, hogy megpróbálja elfogadtatni a magyarság jogait bővítő törvénytervezeteket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.