Magyarországról nem lehet Európa-ellenességet feltételezni Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai miatt – mutatott rá Traian Băsescu államfő kedden az Adevărul hírportálnak adott, az interneten közvetített interjúban.
Az elnöktől azt kérdezte a riporter, hogyan tud Románia Oroszországgal dacolni olyan körülmények között, amikor „Magyarország és Bulgária oroszbarát megnyilvánulásai közepette Románia szigetté vált” ebben a térségben az orosz érdekek útjában.
Băsescu válaszában kifejtette: Romániának meg kell őriznie politikai stabilitását korrekt, szabad választások és zökkenőmentes mandátumváltás révén, elfogadható szintre kell visszaszorítania a korrupciót, az
Ez utóbbi téren Băsescu arra utalt, hogy lassan lejár az év, és Romániának nem sikerült elköltenie 12 milliárd eurónyi strukturális támogatást.
Az ország szomszédaira utaló felvetésre reagálva a román elnök úgy vélekedett, Bulgáriában „megoldódik” a helyzet, mert a jelek szerint ismét Bojko Boriszov volt konzervatív miniszterelnök alakíthat kormányt, akit Băsescu Európa-párti politikusnak nevezett.
Magyarország problémái a demokratikus normáktól való eltérés gyanújába keveredett, a választásokat nagyon magas arányban megnyerő Fidesz viselkedéséből adódnak. De én részt veszek az Európai Tanács (a EU állam- és kormányfői értekezlete) ülésein, és ott Magyarországnak abszolút európai állásfoglalásai vannak” – jelentette ki Băsescu.
Hozzátette: az nem gond, hogy Magyarországnak vagy Bulgáriának sajátos gazdasági kapcsolatai vannak Oroszországgal, csak az a kérdés, hogy mi ennek az ára. „De mi ezt nem tudhatjuk” – tette hozzá a román elnök.
Kifejtette: ő is azt szeretné, hogy Romániának jó kapcsolatai legyenek Oroszországgal, de ez csak kölcsönösségi alapon képzelhető el, vagyis Oroszország is tartsa tiszteletben Románia érdekeit. „Amíg ez nem valósul meg, nem tudunk szoros, megbízható kapcsolatot kiépíteni” – szögezte le a hivatalából decemberben távozó államfő.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.

Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.

10 és 12 ezer közé tehető a Romániában élő barnamedvék száma. Lecsapott az ANAF az autómegosztó szolgáltatásokra.