Új kedvenc témát talált.
Nagyon rácuppant a romatémára Traian Băsescu volt államfő, aki most éppen az általa gründolt, és hevesen kisebbségellenes Népi Mozgalom Párt (PMP) európai parlamenti képviselőjeként tengeti a mindennapjait.
A politikus vasárnap a közösségi oldalán megint aggódott egy sort az ország közbiztonságáért, miután – megfogalmazása szerint – a roma bűnözői klánok a jelek szerint visszatérőben vannak az országba, és fittyet hánynak a törvényekre. Ezért a rendőrségek tennie kell valamit, ellenkező esetben hat hónap múlva talán már az utcára se merünk kimenni – figyelmeztetett.
https://www.facebook.com/PresedinteleTraianBasescu/posts/3456757047671155
A volt elnök apokaliptikus képeket vázol föl: szerinte a lakásokat védő riasztóberendezések semlegesítésére szakosodott betörői csoportok jelenléte máris egyre érezhetőbb, de ugyanúgy a bankautomaták és a bolti pénztárak fosztogatására szakosodott csoportoké is.
De ez még csak a kezdet: maffia jellegű cigánycsoportok osztják fel egymás között a területeket, amelyeken védelmi pénzt követelnek a kereskedőktől, és a koldushálózatok is éppen a területük elfoglalásával foglalatoskodnak.
Az EP-képviselő megkongatja a vészharangot: már nincs sok idő, a belügyminisztériumnak lépnie kell, ehhez pedig helyszíni információra van szüksége. Ezért az önkormányzati rendőrségeknek napi rendszerességgel kell informálniuk az állami rendőrséget a településeken tevékenykedő bűnbandákról.
Băsescu a rendfenntartó erők védelmére kelt, úgy véli ugyanis, hogy ha most nem hagyjuk, hogy a csendőrség és a rendőrség kímélet nélkül semlegesítse a szervezett bűnözői csoportokat, az áldozatokkal szemben elkövetett bűncselekményekkel arányos eszközöket alkalmazva, hogy ismét helyreállítsák a rendet az utcákon, akkor hat hónap múlva már késő lesz.
A volt elnök a jelek szerint immár következetesen ezt a témát képviseli az idei kettős választási évben. Május elején ugyanis pontosan ilyen jellegű kijelentések miatt jelentették fel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD).
De hát mit számít az az esetleges néhány ezer lejes bírság a több tízezer potenciális szavazathoz képest, amelyeket ennek a témának a forrón tartásával söpörhet be a pártja?
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.