Hetvenkétezer eurót csalt ki egy mozgáskorlátozott férfitól egy Spanyolországban élő román nő. Piros tojás, fehér nyuszi, locsolás előtt jár a nyugdíj.
Öt év és négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott a 36 éves Alin Chirilă, volt MMA (kevert harcművészetek) Európa-bajnok, miután egy rendkívül súlyos és erőszakos bűncselekmény miatt elítélte a Galați Fellebbviteli Bíróság.
A vádirat szerint Alin Chirilă 2023. december 22-én testvérével együtt erőszakkal behatolt egy 36 éves férfi udvarára a Galați megyei Cavadinești községben. Amikor a férfi kilépett a házából, Chirilă rátámadt, ütlegelni kezdte, majd testvérével együtt erőszakkal betuszkolta saját autójának hátsó ülésére. A férfit akarata ellenére elhurcolták, és egy órán keresztül brutálisan bántalmazták. Ezután halálosan megfenyegették, hogy ha a történtekről beszélne a rendőrségnek, az életével fizethet.
A sportolót első fokon mindössze 10 hónap és 20 nap felfüggesztett börtönre, valamint 405 napnyi pénzbírságra ítélte a Târgu Bujor-i bíróság 2025 januárjában, szintén felfüggesztve. A felfüggesztett szabadságvesztés és a büntetések hároméves próbaidő alá estek volna, és különféle jogoktól is eltiltották – ám mindezt szintén felfüggesztették.
A döntést akkor számos jogvédő és közéleti szereplő is bírálta a súlyos bűncselekményhez mérten enyhének ítélt büntetés miatt.
A fellebbviteli bíróság most hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és Alin Chirilát letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A döntés értelmében a sportoló a testvérével együtt börtönbe kerül. Korábban a testvérpár két hónapot töltött rendőrségi őrizetben, majd további egy hónapot házi őrizetben.
Alin Chirilă az utóbbi években egyre inkább botrányaival, nem pedig sportteljesítményével került a hírekbe. A mostani ítélet a sportoló karrierjének végét jelentheti.
Egy Spanyolországban élő román nőt két és fél év börtönbüntetésre ítélt a galíciai A Coruña tartományi bírósága súlyos csalás miatt. A vád szerint a nő 14 banki utalás révén összesen 71.900 euróval rövidített meg egy 66 éves, mozgáskorlátozott férfit.
Az eset még 2017–2018-ban történt, amikor a nő online kapcsolatba kezdett a sértettel, akinek házasságot ígért, de személyesen soha nem találkoztak. Az internetes randiappon őszinte, szeretetteljes kapcsolatot kereső és remélő férfival elhitette a nő, hogy hozzá akar költözni.
Az ezt követő hónapok sűrű üzenetváltásokkal, telefonhívásokkal és a bizalmi viszony kiépítésével teltek, miközben a nő sürgős helyzetekre – például családtagok betegségeire vagy házfelújításra – hivatkozva rendszeresen pénzt kért a férfitól.
A kapcsolat kizárólag virtuális volt, miközben a sértett komolyan hitt a közös jövőben. Annyira, hogy több mint 20 hitelt is felvett, hogy eleget tegyen a nő kéréseinek.
Amikor 2018 áprilisában már nem tudott több pénzt küldeni, a nő megszakította vele a kapcsolatot, majd egy hónap múlva még egyszer próbálkozott – egy állítólagos daganatos betegség kezelésére hivatkozva 15.000 eurót kért –, de ekkor már sikertelenül.
Az ítélet szerint a nő érzelmi függőséget alakított ki a férfiban, a meggazdagodás vágyától vezérelve csalta ki tőle a pénzt, amit a közös élet ígérete nélkül nem kapott volna meg. A vádlott a börtönbüntetés mellett 1.920 euró pénzbírságot is kapott, köteles kifizetni a perköltségeket, valamint meg kell téríteni a csalással szerzett teljes összeget a sértettnek.
A bírák hangsúlyozták, hogy a nő „kellő ügyességgel” használta ki a férfi bizalmát, és motivációja egyértelműen a „meggazdagodás vágya” volt.
Húsvét előtt megkapják a jogosultak a nyugdíjukat, a gyermeknevelési pótlékot és más szociális juttatásokat – közölte kedden a munkaügyi minisztérium.
A szaktárca a Facebookon közölte, hogy az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) április 14–16. között utalja a juttatásokat a jogosultak bankszámlájára, azoknak pedig, akik postán kapják a pénzt, április 17-ig kézbesítik az összeget.
A kedvezményezettek így korábban megkapják a gyermeknevelési pótlékot, a gyermekgondozási díjat, a munkahelyi visszailleszkedési támogatást, az inkluzivitási minimumjövedelmet (VMI) és egyéb szociális juttatásokat.
Az Országos Nyugdíjpénztár április 11-én utalja a nyugdíjakat, a posta pedig 4-én kezdte el a kézbesítést. A külföldön élő nyugdíjasok április 17-én kapják meg a nyugdíjukat.
Az országos munkaerő-elhelyezési ügynökség (ANOFM) április 15. és 17. között fizeti ki a munkanélküli-segélyt – közölte a minisztérium.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.