// 2024. október 4., péntek // Ferenc
CNADNR

Bréking: tovább haladhat az észak-erdélyi autópálya

Szinte tolongtak a potenciális építők a Marosugra–Aranyosgyéres szakasz megépítésére. Győztesek már vannak. Óvások valószínűleg lesznek. De legalább újabb 37,2 kilométer megépítésében reménykedhetünk. Aztán az is lehet, hogy ki tudja?

Kihirdette a győzteseket az észak-erdélyi autópálya Marosugrától Aranyosgyéresig tartó szakaszának megépítésére az országos útügyi hatóság (CNADNR). A fellebbezésre 60 nap áll rendelkezésre, utána pedig kezdődhetnek a munkálatok. A Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad autópálya 37,2 kilométeres részét három szakaszra osztották, így írt ki versenytárgyalást a CNADNR, amelynek a győzteseit kihirdették. A törvény értelmében a következő 60 napban lehet fellebbezni, majd utána – esetleges óvások esetén azok elbírálását követően – foghatnak neki a győztesek a munkálatoknak.
Az első, Marosugra és Radnót közötti 3,6 kilométeres szakasz megépítésére 12 ajánlat érkezett. A pénzügyi szempontból legjobb ajánlatot a Geiger Transilvania Kft. és a Wilhelm Geiger GmbH & Co. KG közötti társulás nyújtotta be, 55,8 millió lej értékben (második helyezett a Tel Drum 60,5 millió lejjel, harmadik Gyergyószentmiklósi Út- és Hídépítő Vállalat 61,4 millió lejjel).
A második, Radnót és Maroskece közötti 17,9 kilométeres szakaszra 10 ajánlat érkezett, az anyagilag legjobb ajánlatot a Strabag Kft. és a Straco Grup Kft. közötti társulás tette, 397,71 millió lejjel (a második legolcsóbb a Gyergyószentmiklósi Út- és Hídépítő Vállalat 398,08 millió lejes, a harmadik pedig az Astaldi és a Max Boegl közötti társulás 437,6 millió lejes ajánlata).
A harmadik, Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres szakaszt tizenegyen akarták megépíteni, a legkisebb anyagi ráfordítással járó ajánlatot a Straco Grup Kft, Specialist Consulting Kft. és Total Road Kft. társulása nyújtotta be 279,74 millió lejjel (második a Strabag 298,5 millió lejjel, harmadik a Gyergyószentmiklósi Út- és Hídépítő Vállalat 315, 38 millió lejjel). A tervezést négy hónap alatt, a kivitelezést tizenkét hónap alatt kell elvégezni, ehhez 48 hónapos garanciaidő tartozik.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro