Az új szabály szerint nem az adott település járványszámait veszik alapul. Ez van, ismét kapkodó improvizáción alapuló döntések következnek a járvány berobbanása miatt.
Frissítés:
Az oktatási miniszter szerdán délután bejelentette: az oktatási intézmények működése nem függ ezentúl az adott településen mért fertőzöttségi rátától. Ez azt jelenti, hogy a jelenléti oktatás marad 6 ezrelék fölött is, és csak az osztályokban, iskolákban diagnosztizált fertőzések függvényében döntenek az iskolabezárásról. Ezzel egy időben szeretnék növelni az iskolai (gyors)tesztelések számát is, amennyiben lehetséges.
Mint tudjuk, a hónap elején összeütött járványügyi rendelkezések arról szólnak, hogy azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi ráta átlépi a 6 ezrelékes küszöböt, az iskolák bezárnak és az oktatás online formában folytatódik – ezt viszont az oktatási miniszter javaslatára módosítanák a következő napokban.
Sorin Cîmpeanu ezt szerdán reggel lengette be, azt is hozzátéve, hogy péntekig meg is fogják tudni a szülők és a diákok, hogy mire számítsanak.
Érdemes komolyan megrágni a témát, mivel egyrészt a szülők közül sem mindenki támogatja a jelenléti oktatást, másrészt a minisztériumtól tudjuk, hogy a tanév kezdete óta már több mint 3300 diák és több mint ezer iskolai alkalmazott megfertőződött. Ez egyébként múlt heti adat, akkor már több mint 70 ezer diák már online-sulizott.
A helyzet az, hogy a döntés már csak amiatt is sürgős, hogy Temesváron és Kolozsváron a fertőzöttségi ráta már túllépte az említett 6 ezreléket, és Bukarest sem úszta meg.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.

Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.

A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.