Összejött a beiktatáshoz szükséges szavazatszám, de szükség volt a PSD-s és Pro Romániás árulókra is, akik a bokjott ellenére is Orbanék mellett voksoltak. Iohannis már alá is írta a kinevezésről szóló rendeletet.
Az utolsó pillanatig bizonytalannak tűnt, hogy az Orban-kormány nem kapja meg a törvényhozók többségének szavazatát – minimum 233 voksot –, végül az elmúlt napokban zajló, kulisszák mögötti egyezkedés meghozta a gyümölcsét:
Ezennel hivatalosan is véget ért a Dăncilă-kabinet mandátuma,
A szavazást követően Ludovic Orban azt mondta, kormánya az elkövetkező időszakban is számít azoknak a törvényhozóknak a támogatására, akik megszavazták a liberális kabinet beiktatását.
Természetesen megköszönte a segítséget azoknak a PSD-s és Pro Romániás honatyáknak is, akik az alakulatuk által meghirdetett bojkott ellenére bizalmat szavaztak az új kormánynak,
Viorica Dăncilă, a PSD elnöke egyébként a demokrácia fekete napjának nevezte a mait, majd bejelentette, azonnali hatállyal kizárják a pártból azt az öt szocdem honatyát, akik Orbanék mellett szavaztak.
Az ütem meglehetősen gyors: Klaus Iohannis államfő 19 órakor már alá is írta a kormány kinevezéséről szóló rendeletet, ezt követően a miniszterek is leteszik az esküt.

Ludovic Orban csapata így néz ki:
1. Külügyminisztérium: Bogdan Aurescu
2. Belügyminisztérium: Marcel Vela
3. Védelmi minisztérium: Nicolae Ciucă
4. Pénzügyminisztérium: Florin Cîțu
5. Gazdasági, energiaügyi, turisztikai és üzleti környezetért felelős minisztérium: Virgil Popescu
6. Fejlesztési és közmunkálatokért felelős minisztérium: Ion Ștefan
7. Igazságügyi minisztérium: Cătălin Predoiu
8. Mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium: Adrian Oros
9. Munkaügyi minisztérium: Violeta Alexandru
10. Környezetvédelmi, erdő- és vízügyi minisztérium: Costel Alexe
11. Tanügyi és kutatási minisztérium: Monica Anisie
12. Európai alapokért felelős minisztérium: Ioan Marcel Boloș
13. Ifjúsági és sportminisztérium: Ionuț Stroe
14. Szállításügyi, távközlési és infrastruktúráért felelős minisztérium: Lucian Bode
15. Művelődési minisztérium: Bogdan Gheorghiu
16. Egészségügyi minisztérium: Victor Costache
17. Miniszterelnök-helyettes: Raluca Turcan
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.
Nem biztos, hogy áprilistól megszűnik a lakossági gázársapka. Több ezer kilométernyi elektromos kerítést építenek országszerte a medvék távoltartására.