Nem sok jót ígér a restitúciós hatóság tevékenységéről szóló jelentés az örökösöknek.
Romániában 2039-ig is elhúzódhat a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása – állapította meg a miniszterelnök ellenőrző testülete, amely a restitúciós hatóság tevékenységét vizsgálta meg. Dacian Cioloș ellenőrző testülete kedden adott ki közleményt, amelyben ismertette a hatóságnál végzett vizsgálat következtetéseit – írta az Agerpres hírügynökség.
Megállapították, hogy a 2001/10-es törvény alapján, magánszemélyek által benyújtott visszaszolgáltatási kérelmek elbírálása 2005 és 2015 között lassú ütemben haladt, évente 1785 ügyben született döntés. Tavaly év végén még több mint 42 ezer kérelem volt a hatóság asztalán. Ha a jelenlegi ütemben folyik a restitúció,
A több mint 42 ezer kérelemből és a hozzájuk társuló iratcsomóból 12 134-et adtak ki a hatóság valamelyik alkalmazottjának, több mint 30 300, vagyis a kérelmek több mint 71 százaléka még feldolgozatlan.
Az ellenőrző testület szerint a 2013/165-os törvény alapján elbírálandó, több mint 11 500 kárpótlási kérelem 54 százaléka esetében még semmilyen lépést nem tett a hatóság az elbírálás érdekében. A törvény szerint május 20-ig kellene ez utóbbiak esetében döntésnek születnie, de ez azt jelenti, hogy
Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága szólította fel 2010-ben, hogy tegye működőképessé az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét, miután több mint háromezer – a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen – panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon. Az ennek nyomán megszületett új jogorvoslati törvény 2013-ban lépett hatályba.
Az elmúlt egy évben több korrupcióellenes eljárás indult a restitúciós hatóság volt vezetői ellen amiatt, hogy ingatlanüzérek – akik a tulajdonosoktól vagy örökösöktől olcsón megvették a kárpótlási jogot – soron kívül jogtalanul magas, több tízmillió euróra rúgó kárpótlási összegeket kaptak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.