Nem vet jó fényt sem Romániára, sem az EU-ra az új román biztos kiválasztásának módja és személye.
A romániai államfő-választási kampányban újabb botrány tört ki azon módszer miatt, ahogy Victor Ponta miniszterelnök kijelölte az ország európai uniós biztosának személyét. A kormányfő ugyanis váratlanul két jelöltet nevezett meg, és a helyzet úgy alakult, hogy a meglepetésjelölt, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője, Corina Creţu lesz az EU-biztos. A kiválasztás módját a jobbközép ellenzék keményen bírálja, a kormányoldal ugyanakkor azzal vádolta az ellenzéket, hogy meg akarta „fúrni”, hogy Creţu fontos biztosi tisztséget kapjon.
Csupán kevesebb mint két hete szivárgott ki, hogy Ponta két jelöltet nevezett meg: az eddig a mezőgazdasági biztosi tisztséget betöltő Dacian Cioloş mellett Corina Creţut is megnevezte. A kormányfő azzal védekezett, hogy Jean-Cleuade Juncker biztatta a tagállamokat: jelöljenek két személyt, és lehetőleg minél több nőt. Ugyanakkor az ellenzék azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy törvénytelenül járt el, amikor Creţu jelöléséről nem értesítette előzetesen a parlamentet, hiszen a törvényhozás szakbizottságainak a hatályos jogszabályok értelmében meg kell hallgatniuk a jelölteket. A Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) társelnökei, Klaus Johannis és Vasile Blaga erről levélben is tájékoztatták Junckert.
Eközben Ponta azzal kérkedett, hogy kemény tárgyalások során személyesen sikerült Románia számára az általa a legfontosabbnak nevezett régiópolitikai biztosi tisztséget kialkudnia. Egy nappal később azonban az uniós ügyekben bennfentes Euractiv portál kiszivárogtatta, hogy az ország a humanitárius segélyekért felelős, gyakorlatilag jelentéktelen posztot kaphatja meg. Ponta ennek nyomán megpróbálta már előre Traian Băsescu államfőre és az ellenzékre hárítani a felelősséget az esetleges kudarcért, azt állítva, hogy az államfő járt közben annak érdekében, hogy Románia ne kapjon fontos tisztséget. Végül azonban Juncker nem vette figyelembe a panaszokat, és régiópolitikai biztossá nevezte ki Creţut.
Az ügy kapcsán egyértelmű, hogy Ponta mindvégig titkolni akarta, hogy kettős játékot játszik, és az amúgy négyéves mandátuma alatt sikeresen tevékenykedő Cioloş helyett saját pártkatonáját, Creţut akarja helyzetbe hozni. Azért titkolta el, hogy ő is jelölt, hogy ezáltal a közvéleményt kész tények fogadják. Hogy a szándéka eleve Creţut biztosi kinevezése volt, a Junckernek küldött levél tartalma is igazolja. Abban ugyan Cioloşt nevezte meg első számú jelöltként, de csak arra az esetre, ha Románia megtarthatja az agrárbiztosi posztot. Mivel nem szokás egy országnál két egymást követő mandátum során ugyanazt a biztosi tisztséget meghagyni, egyértelmű, hogy trükközött: csupán úgy tett, mintha az eddigi román EU-biztost preferálná, de már Creţu számára egyengette az utat.
Pedig a jelölés már Creţu személye miatt is problémás. Román szempontból az valószínűleg inkább erénynek számít, hogy élére állt annak a PSD-s politikai boszorkányüldözésnek, amelynek során vissza akarják venni Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjét. Az ugyanakkor már jóval kényelmetlenebb az ország számára, hogy – mint azt egy hacker kiderítette – szerelmes üzenetekkel bombázta Colin Powell volt amerikai külügyminisztert, és Ion Mihai Pacepa egykori román hírszerzési főnök szerint ezt azért tette, mert az orosz titkosszolgálatnak dolgozik.
Az információ valóságalapja persze vitatható, de az a tény, hogy egy ilyen afférhoz köthető a neve, azzal együtt, hogy soviniszta hadjáratot vezet Tőkés ellen, mindenképpen kérdőjelessé teszi az alkalmasságát. A jelölése körüli botrány, Ponta titkolózása, a demokratikus nyilvánosság kizárása és megtévesztése pedig az egész procedúra hitelességére árnyékot vet – a kormányfővel és a kormánnyal egyetemben. És immár az Európai Bizottságra is.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.