// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Botokkal, vasvillával, szamurájkarddal és machetével emberkedtek a nyílt utcán – de nem bizonyult jó ötletnek

// HIRDETÉS

A Dolj megyei Calafaton zajlott kisebb utcai csata még a hónap első felében, de a rendőrök csak most csaptak le a résztvevőkre.

Meglehetősen hosszú idejükbe került a rendőröknek, amíg lecsaptak egy néhány nappal ezelőtti utcai összecsapás résztvevőire a dél-romániai Calafat városában, de minden jó, ha a vége jó: hétfőn tizenkét helyszínen tartottak házkutatást, és tizenhárom személyt állítottak elő. 

Az incidens, amely során majdnem sikerült módszeresen lebontani a Duna-parti város egyik utcáját, még december 9-én történt, két család között.

A rendőrséget egy férfi riasztotta, hogy egy másik férfi, akivel korábban konfliktusa támadt, a fiaival és az unokáival együtt betörte két gépkocsija ablakait.

A csoport ezt követően a rendőrséget riasztó férfi rokonainak otthonaihoz vonult tovább, ahol többek között betörtek egy nő lakásába, és megrongálták azt.

Az incidens utcai összecsapássá fajult, amelyben a résztvevők – köztük a családok nőtagjai is – változatosabbnál változatosabb fegyverekkel estek egymásnak. A helyszínre kiérkező rendőrök egyikét sem kímélték: a csata egyik fölhevült úgy odacsapott neki, hogy eltört az egyik ujja.

Ezt követően még több rendőrt küldtek a helyszínre, és a különleges egységeket is riasztották.

Az esetről videofelvétel is készült, amit itt megtekinthet.

A rendőrség hosszasan készült rá a felelősök kézre kerítésére, de az akció végül sikerrel járt: hétfőn ütöttek rajtuk, és tizenhárom férfit állítottak elő, majd helyeztek 24 órás vizsgálati fogságba.

A terhükre rótt bűncselekmények listája igencsak változatos: magánlaksértés, garázdaság, testi sértés és még számos erőszakos cselekedet.

A Dolj megyei rendőrök a házkutatások során az utcai csata során használt fegyverarzenál darabjait – botokat, vasvillát, szamurájkardot, machetét, baseballütőt – is lefoglalták.

Az őrizetbe vett személyeket kedden állítják bíróság elé, amely a 30 napos előzetes letartóztatásukról dönthet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro