// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Börtönbe került, mivel a Román Posta későn kézbesítette a fellebbezését

// HIRDETÉS

Mindig van lejjebb, ha a postáról van szó.

A Román Posta évtizedek óta megbízhatatlanságáról, lassúságáról, szolgáltatásainak silány minőségéről híres, mégsem történik semmi, hogy a helyzet javuljon.

Csak hát a posta okozta bosszúságnak is vannak fokozatai, mivel nem mindegy, hogy az ember késve kap meg valamit, vagy éppenséggel másfél hétig börtönben csücsül a legelcseszettebb állami intézmény trehánysága miatt.

Egy Vaslui megyei férfival ugyanis ez történt:

tizenegy napig ült börtönben, mivel a posta nem kézbesítette időben fellebbezését,

amit az ügyében született alapfokú ítélet ellen nyújtott be. Az 51 férfi, akit Iaşi-ban ítélték 3 év és 7 hónap börtönbüntetésre nemi erőszakra tett kísérlet miatt júniusban, két héten belül fellebbezhetett az alapfokú ítélet ellen, amit meg is tett, a dokumentumokat négy nappal a határidő lejárta előtt postázta.

Csakhogy a Román Postának nem volt elég négy nap, hogy a Iaşi-tól száz kilométerre fekvő Bârladból elvigye a levelet a bíróságra, így amikor a fellebbezés három nappal a határidő lejárta és hat nappal a feladás után megérkezett a bíróságra, a férfi már harmadik napja börtönben ült, mivel az ítélet a fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.

A férfinak ezután még egy beidézési procedúra és egyéb

bürokratikus lépések miatt kellett további egy hetet börtönben töltenie.

A Román Posta a vállát vonogatja, mivel ők a protokolljuk alapján hat nap alatt kézbesítenek normál küldeményt az ország területén. A pórul járt férfi azt állítja, ajánlott levélként adta postára a fellebbezését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro