A Hargita megyei tanácselnök a Távol-Keleten járt és elnyilatkozta magát.
„Jó példa, ahogyan Kína a nemzeti kisebbségeit tiszteli” – ezzel a címmel adott hírt Hargita Megye Tanácsának hivatalos honlapja Borboly Csaba tanácselnök kínai látogatásáról, amelyet Ninghszia Huj Nemzetiségi Autonóm Területre, Hargita megye testvérrégiójába tett a napokban.
Szó szerint idézzük a közlemény vonatkozó részét:
„Borboly Csaba kijelentette: amiatt is fontosnak tartja ezt a 2005 óta tartó testvérkapcsolatot, ahogyan Kína az etnikai kisebbségeit tiszteli. Fontosnak nevezte, hogy Hargita megye egy autonóm tartománnyal ápolhat testvérkapcsolatot, amelyet érdemes romániai szinten is megismerni. Ezért örvend, hogy Hunyad megye után Ilfov megyével is testvérszerződést kötött Ninghszia, mert így nő az esélye annak, hogy egész Romániában még jobban tiszteljék a jó példa mentén a nemzeti kisebbségeket. A megyeelnök szerint a kisebbségek kezelésére a világon az egyik jó példa a ninghsziai, muzulmán huj-kínaiaké, ami a romániai magyarság számára is fontos, mivel azt üzeni, hogy a népek egyetértésben, jó együttműködésben élhetnek egymás mellett, és hogy egy országnak a kisebbségek értéket jelentenek.”
Nos, nem vagyunk Kína-szakértők, de azért Tibetről és az ujgurokról hallottunk, Kína több mint 50 nemzeti kisebbsége közül ők szenvednek a legtöbbet.
Kína 1950-ben lerohanta és gyakorlatilag annektálta Tibetet, azóta pedig szünet nélkül azon dolgozik, hogy Tibet őshonos lakosságát elnyomja, asszimilálja, vallásuk és anyanyelvük gyakorlását megakadályozza és hogy kínaiakat telepítsen a térségbe. Tibetben azóta is rendszeresek a zavargások és az összecsapások a kínai hatóságokkal.
A mintegy tízmillió ujgur Kína nyugati részén él, Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartományban. A kínai császárság a 19. század második felében foglalta el az akkori Kelet-Turkesztánt, a térség azóta Kínához tartozik. Az ujgurok több tucatnyi alkalommal indítottak fegyveres felkelést a megszálló kínaiak ellen, de mindannyiszor elbuktak.
A kínai hatalom az ujgur tartományban is ugyanazt az elnyomó és asszimilációs politikát folytatja, mint Tibetben, az ujgurokat és a tibetieket a munkaerőpiacon is diszkriminálják (emiatt mindkét térség lakosságának több mint 80 százaléka mezőgazdaságból kénytelen élni).
A világsajtó – a magyar is – rendszeresen ír Kína „mintaszerű” kisebbségpolitikájáról, érdekes, hogy Borboly Csabának nincs tudomása erről. Hadd ajánljunk néhány idevágó olvasnivalót, néhány perc alatt találtuk a Google segítségével:
Foreign Affairs: China’s Race Problem - How Beijing Represses Minorities
The Economist: Don’t make yourself at home
BBC: How China distorts its minorities through propaganda
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.