A tanácselnök evett is a nyáron kilőtt gyergyói medvéből.
A medvét törölni kell a védett állatok listájáról, mivel sok helyen, így a Székelyföldön is túlszaporodott, emiatt pedig kárt tesz a termésben és veszélyes az emberre is – vélekedik Borboly Csaba.
Hargita megye tanácsának elnöke részt vett a hétvégén Erdőszentgyörgyön megrendezett Székelyföldi Vadásznapokon, ahol kifejtette a medvékkel kapcsolatos nézeteit. Amelyek egyébként nem jelentenek újdonságot, Borboly már régebbről nem híve a feltétlen medvevédelemnek, mivel a Székelyföldön meglehetősen sok medveincidens történik.
„De a medve nem játék!” – írja honlapján Borboly Csaba. Túlszaporulat van, a medvelétszámot pedig mind a hatóságok, mind pedig az állatvédők „elhazudják”. Mint írja, a hivatalos számok szerint jelenleg 6,5 ezer medve él Románia területén.
„Ezekből évente 1,5 ezer hagy hátra utódot, a bocsokból megmarad kb. betegségeket és minden egyéb bajt leszámítva 0,8 ezer. Ezek közül is a nőstények már a 4. évükben képesek az utódnemzésre, és mindemellett évi (legjobb esetben) 0,5 ezer kilövésére van „kvóta”. Számoljunk! Aki matematikus, az ki tudja számolni, hogy 4 évente DUPLÁZÓDIK a medve populáció EZ A BAJ!!! Ez a természet könyörtelen rendje! És persze átlagosan két boccsal számolva, hisz ma már kevés az az anyamedve aki nem hármat bocsozik. Akkor?”.
A tanácselnök szerint a vadásztársaságoknak össze kellene fogniuk ez ügyben.
„Uraim, itt az ideje! Ne higgyenek annak a politikusnak aki azt mondja, hogy a dolgaikat megoldja, mert látják – NEM OLDOTTÁK MEG, sőt a 407-es vadászati törvény múlt év nyarán úgy lett módosítva, hogy az „állami” vadásztársaság sokaktól visszaveheti a területeket, de nem beszélünk arról, hogy emberi életről nem szól a mai napig ez a törvény! Vagy hogy a kártalanításról szóló kormányhatározat továbbra is a világon a legrosszabb és legembertelenebb, de ezért se történtek érdemi lépések mindeddig!”
Igenis szükség van a kilövési kvótákra, mivel medveügyben „önbíráskodás” zajlik, vagyis az emberek méreggel, fagyállóval, karbiddal megölik a problémás medvéket – írja Borboly. Méltánytalannak tartja, hogy medvevédelemre akár 100 millió eurót is össze tud gyűjteni az állam és a természetvédők, ám az éves kártalanításra csak legfeljebb 200 ezer euró jut az EU-pénzekből.
„Rakják össze:
Hol az igazság?
Kell-e kilövési kvóta, DE AZONNAL?
Kell-e hegytetőn való vadállatetésre EU-s normatív támogatás?
Fel kell-e számolni a vadászegyesületeket?
Összefogásra van-e szükség megyénkben, de akár egész Székelyföld szintjén?
Orrba kell-e verni azt, aki azt mondja az emberi élet nem számít?”
A hétvégi vadásztalálkozón egyébként megkóstolta azt a szalámit, amely a nemrég Gyergyóban kilőtt medvéből készült. A medvét augusztus végén lőtték le, miután rátámadt egy gazdára, aki megpróbálta kihajtani az állatot a kukoricásából.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.