Egy kis közszolgálat: az egyéni kazánokat folyamatosan karban kell tartani és ellenőriztetni kell. Különben nem lesz jó vége – mondja a szakember.
Ketyegő bombáknak nevezte a Romániai Fogyasztóvédelmi Egyesület (APC) nevű civil szervezet elnöke a lakásokba felszerelt kazánokat.
Costel Stanciu ezt azzal indokolta, hogy a tulajdonosok elmulasztják elvégeztetni a kiskazánok kétévente kötelező műszaki ellenőrzését. Stanciu emlékeztetett arra, hogy a kazánok élettartama általában tíz év — ez azonban lerövidül, ha a tulajdonos nem végezteti el a műszaki ellenőrzést, és nem javíttatja ki a meghibásodásokat. Bár az ellenőrzés elvégeztetését törvény írja elő, elmulasztása nagyon gyakori, mert az előírások betartását nem követik figyelemmel az állami hatóságok — jelentette ki Stanciu. A
Lakástulajdonosi Társulások Országos Szövetségének alelnöke szerint Romániában nagyon sok kazánt törvénytelenül szerelnek fel a lakásokba. Az energiatörvény ugyanis azt írja elő, hogy csak olyan tömbház lakásaiba szerelhetők fel kiskazánok, ahol már 2007 előtt törvényesen felszereltek legalább egy kazánt.
Kép: origo.hu
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.

… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.