Kép: Pixabay
Kép: Pixabay
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Augusztus 31-ig szól az a felhívás, amelyet csütörtökön intézett az energiaügyi minisztérium a lakossághoz, a vállalatokhoz és az állami intézményekhez, amelyben azt kéri, csökkentsék villamosenergia-fogyasztásukat este hét és tizenegy óra között – az intézkedés megelőző jellegű, és csökkentené a nyomást az országos energiahálózatra, így elkerülhetők lennének a fogyasztási korlátozások és az áramellátás megszakításai.
A háztartási fogyasztókat arra ösztönzik, hogy 19 és 23 óra között a nagy energiaigényű készülékek egyidejű használatát minimalizálják, valamint halasszák el használatukat a délelőtt 11 és délután 17 óra közötti időszakra, amikor a napelemes forrásból származó energiatermelés nagyobb. Ezek az intézkedések a következőknél lehetnek hatásosak: mosógépek, mosogatógépek, szárítógépek, vízmelegítők, illetve lehet mellőzni az elektromos járművek feltöltését csúcsidőben, továbbá érdemes lekapcsolni a villanyt olyan helyeken, ahol nincs senki, vagy kikapcsolni olyan készülékeket, amelyeket senki se használ épp. Utóbbi nem érvényes azokra az eszközökre, amelyek elviselhető hőmérsékletet biztosítanak a lakásokban vagy orvosi berendezések működéséhez kellenek.
A nagy ipari fogyasztók számára ajánlott, hogy mérlegeljék az áramfogyasztás önkéntes csökkentésének lehetőségét 19:00 és 23:00 között, amennyiben a technológiai folyamat sajátosságai és a biztonsági követelmények ezt lehetővé teszik, mint például rugalmas folyamatok átütemezése, a saját termelési vagy tárolási kapacitások kihasználása, valamint a nagy teljesítményű berendezések csúcsidőszakban történő bekapcsolásának elkerülése.
Azokat a nem háztartási fogyasztókat, akiknek az éves fogyasztása nem haladja meg az 50 ezer Mwh-t, arra ösztönzik, hogy szintén ugyanebben az időintervallumban csökkentsék a fogyasztásukat, például a nem alapvetően szükséges világítás csökkentésével, a nem használt berendezések kikapcsolásával vagy a magas fogyasztással járó tevékenységek átütemezésével.
A közintézmények számára tett ajánlások esetében az építészeti és dekoratív világítás kikapcsolását, a nem használt helyiségekben lévő világítás kikapcsolását, a munkaidő vége után feleslegessé váló berendezések kikapcsolását, az üres helyiségekben a légkondicionálás korlátozását és a magas energiafogyasztással járó adminisztratív tevékenységek átütemezését említik a felhívásban.
A kormány augusztus 6-án elfogadott egy határozatot, amely jóváhagyja a kockázati felkészülési terveket – ez a dokumentum határozza meg a beavatkozás módját olyan helyzetekben, mint a földrengések, háborúk, világjárványok vagy aszály –, jelentette be Ilie Bolojan ideiglenes miniszterelnök.
Az intézkedés egyik főbb eleme, hogy így a Transelectrica lekapcsolhatja a nagy fogyasztókat a hálózatról szükség esetén. A kockázati felkészülési tervben foglaltak meghatározzák, hogy az egész kiket érinthet, kiket nem, ki irányítja ezeket válsághelyzetben. Az energetikai szektorban létrehoznak továbbá egy operatív központot, amelynek tagjai között Románia főbb energiatermelőinek és szolgáltatóinak képviselői lesznek (körülbelül 15-en), és akik megbízhatják a Transelectricát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a jelenlegi válsághelyzetben. A Transelectrica 24 órával előre értesítést fog küldeni.
A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy a magánlakások áramellátását nem fogják korlátozni vagy lekapcsolni, ugyanez vonatkozik a kórházakra is.
„A határozatok elfogadása felkészít minket egy esetlegesen bekövetkező helyzetre. A Dunán végzett munkálatok célja a megfelelő vízhozam fenntartása Cernavodánál, hogy olyan vízhozam álljon rendelkezésre, amely lehetővé teszi a cernavodai II. blokk működését” – nyilatkozta a miniszterelnök. A kormány által elfogadott intézkedésekre azért került sor, mert Románia energetikai riadóállapotban van a Duna alacsony vízállása miatt, ami a cernavodai atomerőmű leállásához vezethet.
Július 11-én történt a baleset, amely során hegymászók zuhantak le egy sziklafalról a Bucsecsben, és egyikük, egy nő életét vesztette, miután elszakadt a rögzítőkötelük. A hegymászó csapatban egy hegyi vezető is volt, aki ellen most a prahovai ügyészek vádat emeltek gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében.
A nyomozásból kiderült, hogy a túravezető egy tanfolyamot szervezett, de megváltoztatta az eredetileg kiválasztott és a résztvevőknek szóban közölt hegyi útvonalat, továbbá figyelmen kívül hagyta a résztvevők tapasztalatlanságát és csak felületesen ellenőrizte azt a biztosítószeget, amelyet a sziklában talált és a leereszkedéshez használt. A szegecs azonban kilazult a sziklából és tizenöt méteres zuhanást okozott a hegymászóknak.
A hegyi vezetőt először őrizetbe vették az ügyben, ezt követően az ügyész 60 napos bírósági felügyelet alá helyezte, és megtiltotta neki, hogy hegyi vezetőként dolgozzon.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.