// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Böjte: Romániának árt a magyarokat nem tisztelő román

// HIRDETÉS

A ferences szerzetes a román hatósági túlkapások ellen tiltakozó szentgyörgyi himnuszéneklésen mondta ezt.

A szeretet parancsa mindannyiunknak szól: tisztelnünk, szeretnünk kell egymást. Az a román ember, aki a Románia területén élő más nemzetiségeket nem tudja tisztelni, szeretni, az Romániának árt, rosszat tesz, fájdalmat okoz az országnak, az az erdélyi magyar pedig, aki nem tudja tisztelni, szeretni román testvéreit, az nem jó magyar, nem jó keresztény – fejtette ki Böjte Csaba ferences szerzetes a Himnusz védelmében negyedik napja tartó sepsiszentgyörgyi tiltakozássorozat csütörtöki megmozdulásán. Az egyórás délutáni együttlét alatt a prefektúra előtt mintegy kétezer ember énekelte el kilencszer a magyar himnuszt és kétszer a székely himnuszt, kétszer annyian, mint szerdán és tízszer többen, mint a hétfői első alkalommal.

A Déváról késve érkező Böjte Csabára váró tömeg időnként újból elénekelte a Himnuszt.
Böjte Csabát a kétezres tömeg tapssal és a székely himnusszal fogadta. Miután a szeretet parancsáról beszélt, és elmondta, hogy románoknak és magyaroknak tisztelniük és szeretniük kell egymást, a ferences szerzetes leszögezte, Romániában nem az itt élő emberekkel van baj, nem egymásban kell keresnünk a gondot, hanem az életben van rengeteg olyan gond és baj, amit közösen kell megoldani, többek között legyenek szépek az útjaink, kivilágosítva városaink, legyenek iskoláink, óvodáink, ahová járjanak gyermekeink, legyenek jól felszerelve kórházaink – mondta.

„Nekünk, Erdélyben élő embereknek, románoknak, magyaroknak össze kell tudnunk fogni.

A legnagyobb probléma Erdélyben, hogy kiürülnek városaink.

Amikor Dévára kerültem huszonöt évvel ezelőtt, százezer emberről beszéltek, most szinte fele ennyien élnek itt, Brassóban négyszáz valahány ezer emberből kétszázezer maradt.” Böjte Csaba szólt arról, hogy amikor külföldön misézik, a templom megtelik magyar és román fiatalokkal, akik elmennek innen, mert a civakodást látják, nem érzik jól itthon magukat.

Nem azért imádkozom, hogy itt, a városházán legyen székely zászló, hanem azért, hogy Bukarestben az elnöki palotára kitűzték a székely zászlót, a román trikolór mellett legyenek ott azoknak a nemzeti kisebbségeknek a zászlai, akik az elnök úrra szavaztak, akik bíznak benne. Együtt, közösen szeretnénk tündérkertté tenni Romá¬niát, Erdély földjét, Székely¬földet. Azt szeretném, hogy jól érezze mindenki itt magát, hogy boldog legyen, hogy fiataljaink ne vágyjanak innen el. Szeretetben, békében, jó testvérekként tudjunk itt élni.”

Böjte Csaba imájába foglalta, hogy

itt, Erdély földjén nem lehet külön magyar, román, cigány, német vagy zsidó mennyország, tündérkert, csak együtt, közösen, váll a váll mellett, összefogva tudjuk jobbá tenni, szebbé tenni világunkat”,

és kérte Istent, hogy segítsen abban, a szeretet útjáról le ne térjen senki, se utcaseprő, se polgármester vagy éppen prefektus.

A tiltakozás a székely himnusz eléneklésével ért véget, és a térről távozók ígéretével, hogy pénteken is ott lesznek.

Várhatóan a csütörtökinél is többen vonulnak pénteken a prefektúra elé, hogy meghallgassák Kató Béla, az Erdélyi Refor¬má¬tus Egyházkerület püspökének, valamint a négy magyar történelmi egyház helyi képviselőjének beszédét.

Kép: Albert Levente/Háromszék

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro