Autistának nevezte a Romániát Brüsszelben pocskondiázó politikusokat, amitől bepöccent egy autisták jogait védő szervezet vezetője, és jelentette az ügyet a diszkriminációellenes tanácsnak.
Nem sokkal kinevezése után máris itt van Viorica Dăncilă miniszterelnök első botránya: bocsánatkérésre kényszerült, miután egy autisták érdekeit képviselő szervezet feljelentést tett ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), amiért autistának nevezte azokat, akik Romániát negatív színben feltüntető kijelentéseket tesznek Brüsszelben.
A CNCD február 20-ára be is idézte a miniszterelnököt.
A kormányfő csütörtökön este az Antena 3 hírtelevízióban azt mondta, átlátható viszonyt akar az európai vezetőkkel, Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter pedig sok rosszat tett Romániának a viselkedésével, és azzal, hogy „beárulta a saját országát” az Európai Parlamentben, amikor azt kérte, hogy az igazságügyi törvény miatt a másik 27 uniós tagállam ítélje el Romániát. A kormányfő autistának bélyegezte azokat, akik „félretájékoztatják az EU-t annak ellenére, hogy tudják, mi az igazság”.
A kijelentés nyomán Ana Dragu, a besztercei Autizmus Európa Egyesület elnöke Facebook-oldalán ment neki a kormányfőnek és általában a politikumnak. Egyben jelezte az ügyet a diszkriminációellenes tanácsnak.
„Országos Diszkriminációellenes Tanács, ez bejelentés, amelyben a besztercei Autizmus Európa Egyesület felkéri önöket, hogy tegyék meg a törvényes lépéseket azon köztisztségviselőkkel szemben, akik több ezer autista pácienst sértenek meg, és megvetésre, semmibe vételre buzdítanak, sárba tiporva az emberi méltóságot” - írta Dragu.
Szerinte „a parlamentben ülő bűnözők miatt, akiknek többsége mindenféle elvet nélkülöz”,
Rámutatott: Romániában több mint 9000 autizmusban szenvedő gyereket tartanak nyilván fogyatékosként, miközben az állam még pontosan megszámolni sem képes őket, nem hogy biztosítsa számukra a funkcionálisabb felnőttkorhoz szükséges pszichológiai és szociális ellátást. Ennek nyomán szerinte az érintet csalásokra hárul a rendszer működtetésének teljes terhe.
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke közölte: tanácskozik kollégáival a szükséges lépésekről.
A CNCD vezetője Digi 24 hírcsatornának kijelentette: egy működő demokratikus társadalomban
Az autista gyerek helyzetéről elmondta, sok panasz érkezett a CNCD-hez amiatt, hogy nem vehetnek rész a tömegoktatásban.
Emiatt bírságokat is kiróttak, és az ügyben indított pereket is megnyerték. Arról, hogy a román politikusok gyakran negatív értelemben használják az autista kifejezést, úgy vélekedett, ez a műveltség, illetve a nyilvános megszólalások esetén a felelősségérzet hiányának tudható be.
Dăncilă a kirobbant botrány miatt pénteken már bocsánatot is kért. „A hasonlattal nem akarta megsérteni az autizmus spektrumzavarral élő személyeket. „Határozott támogatásomról biztosítom a fogyatékkal élő személyeket, függetlenül annak jellegétől. Olyan emberekről van szó, akiknek a gondoskodásunkra és a támogatásunkra van szükségük. Kötelességünk megértőnek és emberségesnek lenni, tiszteletben tartani a jogaikat és megvédeni a méltóságukat” - jelentette ki, hozzátéve, csakis a a fogyatékkal élő személyekre való folyamatos odafigyelés révén járulhatunk hozzá a társadalomba való beilleszkedésükhoz és tehetségük kibontakoztatásához.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.