A kitüntetettek között – a szövetség volt elnöke és leköszönő ügyvezető elnöke mellett – vannak korrupciós vádakkal elítélt politikusok is. Videóval!
Huszonkilenc személyt és egy intézményt tüntetett ki Ezüstfenyő-díjjal az RMDSZ. A szövetség idén 15. alkalommal díjazza azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában. A díjakat szombaton adták át a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülése előtt, kitüntetést kapott többek közt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, Tánczos Vilmos néprajzkutató, Kilyén Ilka színművésznő, Meleg Vilmos színművész, Ilkei Árpád unitárius lelkész vagy Máté András Levente, az RMDSZ volt parlamenti képviselője (a díjazottak teljes névsora elérhető ezen a linken).
A díjazottak „olyan példaképek, akik összekapcsolják a múltat a jövővel. Akik tudják, hogy 2017-ben közösségünk legnagyobb ellensége a közöny, a széthúzás, s akik arra figyelmeztetnek, hogy csakis a gyarapodás lehet járható út számunkra, de a jövő nemzedék, a fiatal generáció számára is. Létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható. Elengedhetetlen tehát, hogy köszönettel illessük őket, hogy időről időre kimondjuk és feljegyezzük nevüket” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök a díjátadón.
Videónk a díjátadóról:
Az SZKT-n továbbá kitüntették az RMDSZ leköszönő parlamenti képviselőit és szenátorait, Köztük Markó Béla volt elnököt, valamint Kovács Péter távozó ügyvezető elnököt is. Kelemen Hunor ünnepi beszédében kiemelte: az RMDSZ nagy generációjáról, a parlamenti munka alapítóiról úgy tartja, munkájuk nélkül ma nem lenne parlamenti képviselet, maga az RMDSZ is más lenne.
„Ezek az emberek megteremtették az erdélyi magyar érdekképviseletet, a legnehezebb körülmények között, időben is hitet tudtak adni közösségüknek abban, hogy van értelme az építkezésnek. Hitet adtak a legnehezebb időszakban is, akkor, amikor a társadalom nem tudta, milyen irányba szeretne haladni. Azt a munkát végezték, amelyet a legjobb tudása szerint egy magyar ember Bukarestben végezhet” – mondta a szövetségi elnök.
Díjban részesültek: Kovács Péter leköszönő ügyvezető elnök, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Klárik László Attila, Patak Csaba, Végh Sándor és Olosz Gergely leköszönő szenátorok. A kitüntetett leköszönő képviselők között Borbély László, Kelemen Atilla, Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor, Máté András Levente, Moldován József, Molnár Zsolt, Markó Attila és Antal István szerepel.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.