És úgy is lett. Az ellenzék megint nagyot megy.
Szórakoztatónak ígérkezik az év vége, az ellenzék ugyanis egyéb értelmes ötlet híján ismét csak a szokásos pótcselekvéshez folyamodott: bizalmatlansági indítványt nyújtott be pénteken a kormány ellen.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) által kiötölt kormánybuktató dokumentumot 163 képviselő látta el kézjegyével, és a hangzatos Elég! A Dragnea-Dăncilă kormány Románia szégyene! címet viseli.
Az ellenzék azt szeretné, ha hétfőn ismertethetnék az indítvány szövegét a Házban, majd csütörtökön már szavaznának is róla a képviselőház és a szenátus együttes ülésén.
Bizalmatlansági indítványt amúgy a a képviselők és szenátorok egynegyedének támogatásával lehet benyújtani. Az eljárás egyszerű: amennyiben a régimódi, golyós szavazáson a parlament két házának többsége – vagyis 233 képviselő és szenátor – megszavazza, a kormány repül. Ha nem, nem.
Az ellenzék szerint
Az indítvány szövegében a kormányt egyszerűen csak „Dragnea vezette bűnszövetkezetnek” nevezik,amely legyengítette az államot, ráadásul éppen akkor, amikor a legerősebbnek kellene lennie.
Ezért veszélyezteti a román nemzeti érdeket, ha továbbra is k irányítják az országot.
A pátoszteli megfogalmazásokban nem szűkölködő dokumentumban az RMDSZ-t is a kormányoldalhoz sorolják, és kijelentik: a kormánypártokkal együtt a magyar szervezet honatyáinak is Dragnea és Románia között kell választania.
Hogy ez pontosan miben áll, nem fejtik ki.
Az indítványban még felróják, hogy a kormány 2021 utánra halasztotta a programjába foglalt ígéretek megvalósítását, és persze az igazságszolgáltatás piszkálását is felhozzák.
Csakhogy hiába van a szükséges 165 helyett csupán 163 képviselőjük, a nemzeti kisebbségek frakciója mindig az aktuális kormány mellett áll, és a koalícióval parlamenti támogatásról szóló megállapodást kötött RMDSZ sem feltétlenül támogatja a soviniszta, magyarellenes kijelentésekben és lépésekben egymással versengő PNL-t és PMP-t.
Az USR-ről meg valószínűleg még a saját politikusai sem igazán tudják, mit képvisel.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megjegyezte: az ellenzéknek nincs kidolgozott programja, sem miniszterelnök-jelöltje, amúgy pedig az RMDSZ-szel együtt sem lenne meg a kormánybuktatáshoz szükséges 233 szavazata.
Legutóbb júniusban volt bizalmi szavazás, az RMDSZ akkor inkább kivonult az ülésteremből.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.