Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.
Mintha a napokban tervezné pótolni az időjárás az elmúlt évek szürke, hó nélküli teleit ugyanis olyan lendülettel havazik, amilyent rég tapasztaltunk. A hólapátom is eltörött szombaton, de sikerült kiásni magunkat a hó alól.
Estére kitisztult az ég, minden adott volt, hogy -10 fokra és jégszikrázó napsütésre ébredjünk, erre fel ugyanúgy szakad a hó, ha még nem intenzívebben. Nézem az időjárás előrejelzést és egyre inkább megbizonyosodom, hogy az egyelőre hosszában hasadt lapáttal kell végigharcolni a hetet.
Míg a boltok polcai kiürültek, és szánkót sem kapni sehol, a valódi kihívást az üzletbe jutás jelenti. Ehhez ugyanis mindenekelőtt a zsákutcát kell felszabadítani. Amit ̶e̶l̶h̶á̶n̶y̶o̶k̶ eltakarítok délre, estére, az visszahull reggelre. Miközben mélyen átérzem Kőműves Kelemennek a munkából fakadó frusztrációját, szívből örülök, hogy gyermekkorom telei reinkarnálódtak.
És akkor lássuk mit mondanak a meteorológusok, akik az ország területének jelentős részére érvényes, narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adtak ki vasárnap a havazás miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) sárga jelzésű riasztása Erdély nagy részére, a Bánságra, Olténia nyugati és északi területeire, valamint a Déli- és a Nyugati-Kárpátokra érvényes hétfőn 10 óráig.
A térségben lehulló csapadék mennyisége eléri a 15-25 litert négyzetméterenként, a hegyekben 20-25 centiméteres, az alacsonyabban fekvő területeken 10-20 centiméteres hóréteg rakódik le. A hegyekben 50-70 km/órás sebességgel fújhat a szél, 1700 méter magasság fölött a széllökések sebessége elérheti az óránkénti 70-85 km-t.
Krassó-Szörény, Mehedinți, Gorj és Hunyad megye hegyvidéki területein rossz időre figyelmeztető narancssárga riasztás van érvényben hétfő reggelig. Itt a friss hóréteg vastagsága eléri a 25-30 cm-t, és hóviharokra is számítani lehet.
Hétfő reggeltől keddig a hegyvidéki területeken havazásra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben, míg Erdélyben, Máramarosban, a Bánságban, Körösvidéken, Moldvában, Olténia északi részén és Északkelet-Munténiában előbb havazás és ónos eső, majd vegyes csapadék várható. A meteorológusok szerint a csapadékos idő az ország egész területén kitart január 9-ig, péntekig.
Így hát kedves olvasók, tombol a tél, élvezzük!
A romániai mindennapokban létező párhuzamos valóságok újabb bizonyítéka bukkant fel Konstancán, ahol az egészségügyi miniszter egy olyan orvosi rejtély nyomába eredt, ami még a legképzettebb diagnosztákat is zavarba ejtené.
Miként lehetséges, hogy valakinek a hátgerince, a dereka csak az állami kórházban mondja fel a szolgálatot, miközben a magánrendelőben vagy egy kiteszörf-deszkán ugyanez a hát vígan bírja a terhelést? – tette fel a kérdést Alexandru Rogobete, miután végigböngészte a konstancai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) legújabb statisztikáit. A Raluca Ștefan igazgató által jegyzett dokumentációból ugyanis kiderült, hogy az egészségügyi személyzet 70 százaléka felmentést kapott az éjszakai ügyelet alól. Igen, jól olvasták, a személyzet több mint kétharmada.
Az igazgatónő szerint a konstancai kórházi hétköznapokban az ügyelet alól lumbágó és súlyos gerincpanaszok miatt kibújó, erejük teljében lévő, ötven év alatti orvosok valahogy mindig regenerálódnak, amint belépnek a konditerembe, a kedvenc kocsmájukba vagy ráállnak a kiteszörf-deszkájukra.
A tárcavezetőnek is feltűnt ez a furcsa kettős élet, és a hétvégén egy Facebook-posztban jelentette be, hogy kiküldi a helyszínre az ellenőrző testületet.
– fogalmazott Rogobete, aki egyenesen etikai mélyrepülést emlegetett. Hozzátette: miközben az egész régiót kiszolgáló megyei kórház fuldoklik az ügyelethiánytól, a beteggyógyítók jelentős része maga is beteg papíron, de csak délután 4 és reggel 8 között, illetve szigorúan csak a közszférában.
A miniszter ezzel a lendülettel bejelentette az ügyeleti rendszer reformját, ami némi rugalmasságot hozna a merev egészségügyi struktúrákba. Bevezetik a differenciált bérezést (otthoni ügyelet, monitorozó ügyelet, sürgősségi ügyelet), valamint európai minta alapján jön a nem kötelező jellegű 12 órás ügyelet lehetősége a maratoni 24 órás műszakok helyett.
Elgondolásnak nem nem rossz, a jogszabályi keret állítólag az év első felében meglesz. Kérdés azonban, hogy képes lesz-e hatékonyan gyógyítani a járványszintű méreteket öltő hátgerinc- és derékproblémákat?
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
A tárca közlése szerint a svájci hatóságok megerősítették, hogy az eredetileg eltűntnek nyilvánított román állampolgár meghalt a tűzesetben. A Gorj megyéből származó 18 éves fiatal svájci és román állampolgársággal rendelkezett.
A Crans-Montana síparadicsom Le Constellation nevű bárjában 2026. január 1-jén kitört tűzvészben legalább 47 ember halt meg és több mint százan megsérültek. A sérültek döntő többsége súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A hatóságok folyamatosan azonosítják az áldozatokat, és vasárnap jelentették be, hogy 16 további holttestet sikerült beazonosítani, így eddig 24 személy neve vált ismertté. Az áldozatok között vannak többek között svájci, olasz, román, francia és török állampolgárok, köztük tizenévesek is. A legfiatalabb áldozat 14 éves volt.
A tűz feltételezett oka az ügyészség szerint az volt, hogy pezsgősüvegekre helyezett csillagszórók érintkeztek a mennyezetre helyezett gyúlékony, hangszigetelő anyaggal, így a lángok pillanatok alatt elterjedtek. A Le Constellation nevű klub két vezetője ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, és gondatlanságból elkövetett tűzokozás megalapozott gyanúja miatt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.