„Mintha egy sci-fiben élnénk”: korona- és lélektérkép a nagyvilágból

Kijárási korlátozások, bevásárlási láz, félelem, de a szemekben felcsillanó remény, sőt a nyitott ablakból egymáshoz „átbulizó” szomszédok dacos öröme – sokan sokféleképpen élik meg a jelenlegi járványhelyzetet a nagyvilágban. A koronavírus-válság még korántsem ért véget, az alábbi emberi történetek, helyzetjelentések azonban megmutatják, hogy nem csak nekünk nehéz, mint ahogy azt is, hogy ennek ellenére nem kell elcsüggedni. Külföldön élő ismerőseinket kérdeztük tapasztalataikról – jöjjön, utazzon velünk virtuálisan a Föld körül, ha a valóságban ezt most nem is lehet.

Csilla (35) Prága, Csehország

Prágában az utcák, terek, tömegközlekedési eszközök néptelenek, aki mégis kimerészkedik, szinte kivétel nélkül arcmaszkot visel. Az emberek mogorvábbaknak tűnnek, kerülik egymás tekintetét, a boltban egymásra szólnak az emberek, hogy tartsák be a két méter távolságot.

A szép idő azonban a félelem ellenére sokakat így is a parkokba vonz, a rendfenntartók ügyelnek arra, hogy ne csoportosuljanak egy helyre túl sokan. A tömegközlekedési eszközökön kizárólag arcmaszkkal lehet utazni, de mindenki türelmes, kevés kihágás történt. Nagyon felháborította ugyanakkor az embereket, amikor Andrej Babiš miniszterelnök „tévedésből” azt állította, hogy az ország nem szenved hiányt például arcmaszkokban, ám bebizonyosodott, hogy ez nem igaz.

„Mintha egy sci-fiben élnénk, egy katonai diktatúrában, ahol az embereket fokozatosan fosztják meg a jogaiktól.

Ugyanakkor látom az értelmét a kormány intézkedéseinek, jól teszik, hogy tanultak az olaszországi példából, és nem becsülik alá a helyzet súlyosságát. A lakosság nagy része szerintem ugyanezen a véleményen van” – mondja Csilla.

Csehország teljesen lezárta a határokat, szünetelnek a nemzetközi vonat- és autóbuszjáratok, ugyanakkor életbe lépett egy olyan rendelet is, miszerint a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek sem hagyhatják el ideiglenesen az országot, így Csilla – aki rendelkezik állandó lakcímmel – sem tud hazajönni. Igyekszik még többet beszélgetni telefonon a Szatmáron élő szüleivel, tőlük értesül az itthoni fejleményekről, és örül annak, hogy bizakodóak, és nem vesztették el a humorérzéküket.

Csilla nemrég költözött össze a barátjával, aki Ausztriában dolgozik. Eddig hetente három napot tölthettek együtt, a koronavírus miatt azonban most nem láthatják egymást még legalább két hónapig.

E. G. (45), Brno (Brünn), Csehország

„Péntek tizenharmadikán leteszteltük a kollégákkal, hogy tényleg betartják-e a prágai kormány határozatait, például azt, hogy este nyolctól reggel hatig bezárnak a kocsmák. Elvégre Csehország kocsmák nélkül nem is igazán Csehország. Nyolc előtt pár perccel a kiskorúnak tűnő felszolgálólány tényleg udvariasan megkért minket, hogy távozzunk. Döbbenet az arcokon. Haza is kotródtunk – kellőképpen kijózanodva” – meséli E. G.

Szombaton a Vankovka boltjai zárva vannak, kivéve az élelmiszer- és elektronikai boltokat. Emberünk máris azon morfondírozik, hogy biztosan valamelyik nagykutyának lehet érdekeltsége az elektronikai piacon.

Vasárnap Brünn a szokásos hétvégi ürességével egyáltalán nem lepi meg, kimegy a régi kőfejtőhöz, hátha ott senki sem lesz. Erre a fél város ott sétálgat a Hády kőteraszain, senki sem bírja a bezártságot.

A távolban terpeszkedik az állomás, az összes sín foglalt, a vonatok állnak. Csehország teljesen leállt.

Közben a legnagyobb busztársaság SMS-t küld, hogy az előre megvásárolt jegy árát megtérítik. Kifelé az országból immár csak a kijelölt határátkelőhelyeken lehet távozni, kizárólag gépkocsival. Romániába például csakis Lengyelországon keresztül lehet(ne) még eljutni, ki tudja meddig, de visszamenni utána már nem lehet.

Hétfőn a villamos üresen zakatol, a buszokon is alig vannak. Az utcákon lézengő pár ember maszkot visel.

„Néhány ember ötletesen lyukat fúr a maszkjára, és cigizik. Praktikus világvége.

Mindössze a patikák és az élelmiszerboltok működnek. A patikák előtt irdatlan sorok, egyenként engedik be az ügyfeleket, kulcsra zárják az ajtót, és amint egy-egy potenciálisan fertőző kuncsaft távozik, a bezárt ajtó mögött lázasan fertőtlenítik a helyet” – meséli élményeit E. G, aki hétfőn már a saját csapatát is hazaküldte – dolgozzanak otthonról. Fő az óvatosság.

Éva (36), Schlüchtern, Németország

Németországban a múlt hét óta lett úrrá az embereken a pánik, tudtuk meg Évától, aki családjával Frankfurttól 70 kilométerre él. Ez elsősorban az üzletek polcain látszik, ugyanis alig, vagy egyáltalán nem lehet kapni laskát, konzervet, olajat, vécépapírt.

Nagyban megy a „hamsterkauf”, azaz az áruhalmozás,

az emberek kartonszámra vásárolnak mindent, ami kapható.

Hétfő óta nincs suli és ovi, azóta alig lehet embereket látni az utcákon, aki mégis kimerészkedik, az az élelmiszerüzletekbe megy. Mivel Schlüchtern kicsi város, eléggé feltűnő a jelenség – magyarázta interjúalanyunk. A játszóterek szerdától bezártak. A városban tíz koronás esetet regisztráltak, sokan vannak karanténban.

Éva a helyi kórház pszichiátriai részlegén dolgozik, ennek folytán átlátja a német egészségügyben uralkodó hangulatot is. Az intézményben nincs pánik, felkészültek minden lehetőségre. Aki stabil, azt hazaengedik, nem vesznek fel új betegeket, csak a tényleg sürgősségi eseteket látják el. Lemondták az ambuláns időpontokat is, és telefonon tartják a betegekkel a kapcsolatot.

A németek elég fegyelmezettek, ami most meglátszik azon is, hogy szigorúan betartják a higiéniai előírásokat és a kormány rendelkezéseit (talán csak az élelmiszer-halmozás a kivétel).

Éva családjában a gyermekfelügyeletet a férje látja el. A tanintézetek csak akkor biztosítanak megőrzést, ha mindkét szülő a koronajárvány idején nélkülözhetetlen hivatást végez, például orvos, tűzoltó, rendőr vagy áruházi eladó. A gyerekek jól vannak, csak nehezen értik meg, hogy nem mehetnek le a játszótérre, ezért igyekeznek őket otthon és a kertben lefoglalni. Éváék nem készülnek hazajönni, de azért ők is sokat gondolnak az itthoniakra.

Franciska (37), Wahlen, Svájc

Franciska a Bázel közelében található, alig 1500 lelkes Wahlenben él férjével és három gyermekével. A svájciak számára a távolságtartás már-már életforma – ahogy Franci férje, István fogalmazott, nem túl nagy „partiarcok” –, nagyon ritkán verődnek össze tömegesen, így nem viseli meg őket különösebben az, hogy több időt kell otthon tölteni. A faluban talán csak pár csendes vacsorát mondhattak le a járvány miatt.

Ha két ember keresztezi egymás útját az utcákon, mosolyogva, ám nagy ívben kikerülik egymást.

Pánikról aligha beszélhetünk, inkább egy általános szomorúság lett úrrá mindenkin. Nem is csoda: lassan mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki fertőzött vagy karanténban van, esetleg fertőzöttekkel dolgozik.

Az iskolák és óvodák Svájcban is bezártak, de biztosítanak gyerekfelügyeletet azon családok számára, ahol nem oldható meg valamelyik szülő otthonmaradása. Franciska egy kismamablogot vezet, aminek köszönhetően kapcsolatban áll más édesanyákkal is. Azt látja, hogy egyre többen kérvényezik a munkanélküli segélyhez hasonló támogatást, ami a kényszerszabadság idején a fizetés 80 százalékát biztosítja a szülőknek. István a héten még otthonról dolgozott, de ő is kérvényezte a segélyt. Az egyik nagymama pár hétre abbahagyta a munkát Lausanne-ban és közelebb költözött hozzájuk, hogy ne kelljen a tömegközlekedést használnia. A három kisgyerek mellett soha nem unatkoznak, de már nem járnak ki a játszóterekre. Ezt leszámítva nagy változás nem következett be az életükben, mégis nagyon szeretnék, hogy mihamarabb véget érjen a járvány. Nem készülnek hazajönni Székelyföldre, de ettől még sokat gondolnak a hazai elöregedett falvakra.

Ami Svájcot illeti, bár Európa leggazdagabb és egyik legcivilizáltabb országa, nagyon későn reagáltak a világjárványra. Romániában is hamarabb bezárták az iskolákat, mint ott, pedig már akkor sokkal több volt a fertőzöttek száma (a hétfői adatok szerint az országban 2330 fertőzöttet tartanak nyilván, 19 haláleset történt és eddig csak négyen gyógyultak meg). Sokan kritizálják a kormányt, hogy kevés tesztet végez el, ezt Franci is megerősítette. Érthetetlen, hogy miért nem léptek időben, viszont amikor megszületett a határozat, akkor villámgyorsan bezárt minden. A svájci egészségügyi rendszer is bajban van a betegek ellátásával, de nem annyira súlyos a helyzet, mint Romániában. Franciska ezért, a késlekedés dacára úgy érzi, hogy a „koronaidőkben” mégiscsak a lehető legjobb helyen vannak.

Gabriella (44), Brindisi, Olaszország

Gabriella szerint az ottani valóság nagyjából az, amit hallani, olvasni lehet az európai koronajárvány gócpontjának tekintett itáliai félszigetről. Rengetegen halnak meg, főleg északon.

„Két héttel ezelőtt félvállról vettem a vírust, most már nagyon nem. Itt nálunk, délen is van sok eset, igaz, egyelőre kezelhető a helyzet. De fennáll a veszélye, hogy nemsokára itt is őrület lesz, mivel hazajött ide az északi, fertőzött zónából 15 ezer diák és munkás – ki tudja, hányban lappang a vírus. A röhej az, hogy bár teljes zárlat van és senki nem hagyhatja el nyomós indok nélkül a lakóhelyét, északról mégis indítanak vonatokat dél felé, folyamatosan érkeznek emberek a fertőzött zónából” – meséli.

Gabriella és családja tíz napja nem mentek ki a házból, a gyerekek interneten kapják és küldik a házi feladatot. Nagyon hiányzik nekik a séta, a sport, mint mondja,

most döbben csak rá az ember, hogy mennyi apró ajándékkal vagyunk megáldva minden nap, és nem tudjuk értékelni.

A férje eljár dolgozni, szerencsére ő egyedül van az irodájában. Bevásárolni lehet, van minden a boltokban, feltöltik. Családonként egy személy járhat bevásárolni, sorban kell állni a bolt előtt, kettesével, hármasával engedik be az embereket. Mikor a vásárlók a kasszához érnek, akkor megy be a következő „adag”.

Maszkokat már sehol nem kapni, sokan varrattak maguknak vászonból dupla-, triplarétegűt. Kevés ember jár az utcán, csak akinek halaszthatatlan dolga van. A gyógyszertárakban plexiüveg mögül szolgálnak ki.

„Az egyik szomszéd minden este kipakolja a hangszórókat az erkélyre és a lakók az ablakaikból, a balkonokról énekelnek – ezzel múlatjuk az időt.

Kísérteties. De ilyenkor jön igazán jól az olasz optimizmus és közvetlenség. Remélem, tanulunk ebből az egész őrületből valamit” – meséli Gabriella.

T. (45), Calabria, Olaszország

Calabriában is szomorú a hangulat, és nagy a csend az utcán. T.-ék már három hete a házban ülnek, T. otthonról dolgozik, szerencsére megteheti.

„A szabadidőnkben olvasunk, filmet nézünk, játszunk a gyerekkel.

Ti otthon még fel sem fogtátok, hogy ez milyen, mert csak most, a napokban húzódtatok be. Borzasztó ennyi ideig a négy fal között lenni.

A gyereknek ráadásul sokkal nehezebb, nem érti teljesen, hogy mi a helyzet, bár próbáljuk elmagyarázni. Szerencse, hogy létezik az internet, mert legalább tud beszélgetni a barátokkal, kicsit ki tud szakadni az itthoni bezártságból. Eddig igyekeztem korlátozni számára az internethasználatot, de most én mondom neki, hogy használja nyugodtan” – mondja T.

Iringó (27), Párizs, Franciaország

Iringó Erasmus-ösztöndíjjal tartózkodik Párizsban, könyvtárazni, kutatni, tanórákra járni érkezett a francia fővárosba, de a járvány keresztülhúzta a számításait – bár reményei és vezető tanárának reményei szerint hamarosan online is meg lehet oldani a képzést.

Mint írja, Párizsban a hangulat napról napra nyomasztóbbá válik, bár az utcán eddig viszonylag sok emberrel lehetett találkozni, „eltraccsoltak még a pékség előtt baguette-el a kezükben vagy elszívtak egy szál cigit a tabak előtt” – ez mostantól változni fog, mert kedd déltől kijárási korlátozások léptek érvénybe, amelyeknek betartását járőrök ellenőrzik.

„A legkellemetlenebb a bevásárlás: az üzletek előtt az utcán kígyóznak a sorok, az emberek várnak, hogy bejussanak, bent pedig sok az üres polc. Belvárosban lakom, így nagyon érzékelem a turisták eltűnését, a máskor zömében általuk látogatott helyek bizarr látványt nyújtanak nélkülük.

A jellegzetes kiülős kávézók bezártak, beszedték a székeket, a Szajna-parton nincsenek árusok, a Latin negyed utcáin szinte senki sem jár”

– foglalja össze benyomásait.

Bevallása szerint nem pánikolós típus és a magány sem zavarja, a doktori dolgozatához szükséges eszközök (laptop, internet) pedig rendelkezésére állnak. A könyvek, a Netflix, a Spotify is enyhíti a bezártságélményt, élelme is van még egy időre.

„Vannak finom sajtjaim és jó francia boraim – Párizsban élni tudni kell. A viccet félretéve: nagyon örülök, hogy olyan helyen élek, ahol iható a vezetékes víz, meg hogy párizsi viszonylatban tágas, fényes lakásban vagyok, leszek bezárva. Van helyem mozogni, sportolni, kinézhetek a teraszra friss levegőt szívni vagy cigizni. Itt hírhedten kis lyukakban élnek sokan, nyolc-tíz négyzetmétereken. Nekik nagyon nehéz lesz ez hosszútávon. De vannak itt olyan dolgok, amik otthon meg sem fordulnának a fejemben, például a mosoda” – válaszolja az elfoglaltságait firtató kérdésre. Különben meg: „Egyelőre igyekszem derűs lenni, és legalább a teraszról csodálom a párizsi manzárdokat.”

Brigi, 31, Barcelona, Katalónia, Spanyolország

Barcelona máskor mindig oly zsúfolt utcái hirtelen üresek lettek, az emberek, ha nem muszáj, nem hagyják el otthonaikat, amihez nagyban hozzájárulnak a hatósági megszorítások és a borsos büntetések is.

„A párommal együtt szerencsés helyzetben vagyunk, mindketten itthonról dolgozhatunk, így kevésbé vagyunk kitéve a fertőzésveszélynek, viszont nagyon-nagyon megváltoztak a napjaink, eddig elég sokat jöttünk-mentünk a városban.

Sokan új napi rutint alakítanak ki, így megőrizve a stabilitást.

Mi is próbáljuk szokni a más életritmust (pl. egy egyszerű bevásárlás, ami eddig 10 perc volt, akár egy órát is igénybe vehet a kígyózó sorok miatt). Reméljük, hamar vége lesz ennek” – meséli Brigi.

Misi (34), Birmingham, Anglia

Angliában még minden nyitva van, a kormány tudja ugyanis, hogy a neheze még csak ezután jön, és a Brexit után nem sokkal az ország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy hónapokra leálljon a gazdaság. Semmi sem tilos, maximum tanácsokat kapnak fentről az emberek – például hogy ne menj minden hülyeséggel kórházba, mert ott kapod el a legnagyobb valószínűséggel a vírust.

Misi egy helyi suliban dolgozik, most is változatlanul zajlik a tanítás, ahogy az egyetemeken is. Igaz, jelenleg náluk már több mint 50 szülő vonta ki gyermekét a tanítás alól saját felelősségre, hiszen féltik őket.

Anglia második legnagyobb városában múlt hét közepéig nem volt vészes a bevásárlási láz sem, azóta azonban az emberek egyszerűen letarolják a boltok polcait – kosárszámra veszik a tartós élelmiszert és a másik „nagy slágert”, a vécépapírt. A legdörzsöltebb producer sem tudta volna megjósolni, hogy ez lesz az idei tavasz slágere, de ez a helyzet.

Misi lakhelye mellett, a sarki bolt tulaja például bejelentette, hogy senkinek nem ad el nagy tételben semmit: egy termékből maximum két darabot lehet vinni – ez így igazságos.

„A józan ésszel van baj. Engem sokáig nem érdekelt ez az egész, januárban még a kínai negyedben ünnepeltem a kínai szilvesztert (január 25. – a szerk. megj.), ott ettem az árusok kajáját az utcán. Aztán úgy két hete én is bevásároltam tartós élelmiszerből, mert egyszerűen féltem, hogy nem marad semmi, és nem akartam hetekig puliszkát enni – mondja Misi. –

A legrosszabb az egészben, hogy nem tudom, mikor tudok hazamenni legközelebb, mikor látom a szüleimet. Ez a bizonytalanság idegőrlő.”

Az utcán azért egyre kevesebben járnak, a tömegközlekedésben is feleakkora a forgalom, mint máskor. Ennek ellenére múlt pénteken (péntek 13.!) még a megszokottnál is jobban tömve voltak a kocsmák, egy helyen még gyerekzsúrt is tartottak.

A liszt, a cukor, a száraztészta, a konzervek és fagyasztott élelmiszerek után egyébként a sör fogy leginkább nagy tételben a pánik miatt. Kissé aggódtunk, nem romlik-e rájuk annyi felhalmozott sör. „Az angolokra? Biztos, hogy nem” – jött a válasz. Megnyugodtunk.

Réka (33), Cork, Írország

Írországban is érezhető, hogy mindenki parázik a járványhelyzet miatt, Réka ugyanakkor azt tapasztalja, hogy sokan próbálnak a pozitívumokra fókuszálni, az emberek azt keresik, hogyan segíthetnek a közösségnek. A kormány hatalmas segítséget nyújtott az embereknek azáltal, hogy a lakáshitel-törlesztéseket ideiglenesen felfüggesztették, és az a hír járja, hogy az albérletekkel kapcsolatban is hasonló intézkedés várható.

Az ír társadalomra egyébként jellemző, hogy nem várják mindenben a kormány beavatkozását, segítségét, Réka sok közösségi kezdeményezésről tud, amelyek praktikus dolgokra fókuszálnak. A közösségi médiában például csoportok szerveződnek, melyek segíteni próbálnak bármiben a kutyasétáltatástól a bevásárlásig, hogy a bajbajutottak mindennapjait könnyebbé tegyék.

Ugyanakkor az is rendkívül szimpatikus és példaértékű, hogy az emberek ott arra biztatják egymást, hogy ne a nagy bevásárlóközpontokban vásároljanak ezekben a nehéz időkben, hanem támogassák inkább a kisebb helyi boltokat, mert ha válság lesz – és hát nagyon úgy néz ki –, akkor bizony ők kerülnek először veszélybe.

Egyébként épp március 17-én került volna sor a hagyományos Szent Patrik-napi felvonulásokra Írországban, ezeket természetesen lefújták a járvány miatt.

„Mivel egy 200 alkalmazottat foglalkoztató irodának vagyok az alkalmazottja, az óvintézkedések miatt én is itthonról dolgozom, de szerencsére ezzel nincs különösebb bajom. Szeretek otthonról dolgozni, de simán el tudok lenni azzal is, ha képeslapokat készítek, kosarat fonok vagy száraz eukaliptuszt aggatok a csillárokra. Tegnap például kertészkedtem, magnóliát és retket ültettem, csinosítgattam a veteményest, és a párommal sétáltunk egyet a természetben. Az ember ilyenkor két dolgot tehet: vagy járőrözik a Facebookon – én így hívom –, és részt vesz különböző komment-bajnokságokban, aztán rájön, hogy nyolc órája ugyanazon a széken ücsörög,

vagy megpróbál olyasmikre fókuszálni, amikre a szokványos nagy rohanásban nem volt ideje”

– osztja meg a megváltozott mindennapok élményeit Réka.

Ervin (40), Amman, Jordánia

Bár Jordániát csak egy ország választja el a járvány egyik gócpontjától, Irántól, a közel-keleti királyság egyelőre nem számít súlyosan fertőzött területnek, jelenleg harmincegynéhány koronavírus-fertőzöttről tudni. Ervin, aki francia feleségével és két gyermekükkel a jordán fővárosban, Ammanban él, elmondta, hogy az iskolákat két hétre bezárták, de szerencsére az anyag hozzáférhető interneten, és az oktatás is online folyik, legalábbis a francia nyelvű iskolában, ahová gyerekeik járnak.

Mint írja, az ott élő külföldiek közt nincs pánikhangulat, de az kellemetlen, hogy a légi forgalmat nagyrészt leállították, úgyhogy szó szerint ott ragadtak: „Reménykedünk, hogy otthoni hozzátartozóinkkal, a szülőkkel nem történik semmi baj, mert így haza sem tudunk menni.”

Szerdától Jordániában is kijárási korlátozások vannak, csak indokolt esetben lehet kimenni a házból. Úgyhogy megkezdődött a vásárlási láz.

„Nemcsak vírus, hanem egy kis őrület is van a levegőben”

– fogalmaz Ervin.

A bezártság alatt otthonról dolgoznak majd. Unatkozni így sem fognak: „Az utóbbi két napban lassan feltöltöttük a kamrát. Néhány biofarm házhoz szállít, a friss zöldségeket így pótoljuk. Van itthon jó sok könyvünk, internet, a gyerekeket társasjátékkal, barkácsolással, olvasással foglaljuk le. Van futópadunk, szobabiciklink meg más sporteszközeink is. A csapvíz iható, de a cég, amely palackokban szállítja az ivóvizet (Jordániában ivóvízhiány van, a vizet nagy palackokban tartalékolják – a szerk. megj.), jelezte, hogy nem függeszti fel a szolgáltatását” – összegzi a helyzetüket.

Júlia (40), Chicago, Illinois

A Kolozsvárról elszármazott Júlia Chicagóban él férjével és két kislányával. Odaát ezen a héten szigorítottak a hatóságok, bezártak az iskolák, a gyerekek tehát ugyanúgy kényszervakációznak, mint nálunk, Erdélyben. Júlia férje otthonról dolgozik, az anyuka főnöke viszont (egyelőre legalábbis) úgy véli, jobb, ha a munkatársak bejárnak dolgozni.

A szülők felváltva vigyáznak a gyerekekre. Akik előtt olyan extra „megpróbáltatások” tornyosulnak, mint az otthonról tanulás, illetve az online platformokon zajló oktatás feltételeinek elsajátítása. Érthető tehát, hogy (legalábbis egyelőre) a nap nagy része a feladatok böngészésével telik. A család kezdi nyomasztónak érezni a bezártságot, különösen a hétéves kislány, aki, nos, eleven, mint a korabeli gyerekek nagy része.

Öröm az ürömben, hogy a családnak van egy hétvégi háza vidéken, ahova hétvégén kiszabadulnak, bele a nagy Természet ölébe. Közben pedig folyik a munka, a mindennapi élet. Amihez az is hozzátartozik, hogy

hálaadásukban a család minden nap megemlíti: köszönik, hogy a szűkebb-tágabb család egészséges.

És egy apró, kedves történés: a minap lefekvés előtt Júlia egyik kislánya a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés című Beatrice-slágert énekelte…

Róbert (40), Denver, Colorado

Róbert, a Kolozsvári Magyar Opera volt nagybőgőse és családja igyekszik nyugalommal és óvatossággal ellensúlyozni a Denverben is elharapózó pánikot. A család az otthonmaradást választotta (amennyire ez lehetséges), annál is inkább, mert körülbelül két hét múlva megérkezik a második baba, így aztán az óvatosság érthető módon az első.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy nem hagyják el a lakást. Naponta bicikliznek, szedik a tojásokat a tyúkok alól (apropó, hagyományos életmód) és otthon sütik a kenyeret.

Ja, és ha már valaki ért a hangszerhez, hát azt sem hagyja ki. Róbert nagybőgőzni szokott gyermekének, továbbá időnként összeülnek a barátokkal kamarazenélni. Ahogy a biedermeier korban is szokás volt. Mit is mondhatnánk erre: ez igen! Drukkolunk nekik, mint ahogy minden alanyunknak és olvasónknak!

Nehéz időket élünk, de az emberi történetek erőt adnak, lelket öntenek belénk. Most ebbe kapaszkodjunk.