// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

„Magyarország magatartása a menekültekkel szemben szégyen Európára”

Találós kérdés: vajon melyik szomszédja mondta a fentieket Magyarországról? A horvátok? A szerbek? Az osztrákok? A románok?

Bár lassan az összes szomszédos ország ugyanazon az állásponton van, ezúttal (is) Victor Ponta miniszterelnök bírálta ismét a magyar-román határra tervezett kerítés megépítését. A kormányfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői tanácskozása után újságírói kérdésre válaszolva beszélt Magyarországról. Elmondta:

egyelőre fenntartja álláspontját, ami megegyezik a szerb, a horvát, az osztrák miniszterelnök, az Európai Bizottság és az ENSZ-főtitkár véleményével.

Eszerint – tette hozzá – Magyarországnak a menekültkérdésben tanúsított magatartása Európa-ellenes, és szégyen Európa számára. Példátlannak nevezte, hogy Magyarország kerítést épít két EU-tagállam, Románia és Magyarország közé, és úgy vélte, hogy ennek nincs semmi köze az európai szellemiséghez. „Ezért továbbra is védeni fogom a hazámat és a kormányomat” – mondta Ponta.

Hozzátette: felháborítónak tartja, és szerinte Romániában mindenki így kell viszonyuljon ahhoz, hogy a magyar hatóságok beavatkoznak a román belpolitikai játszmákba. „Nincs az a lakáj a román médiában vagy a politikában, aki örül annak, hogy valaki Budapestről szidja Romániát.

Azt akarom, hogy hazánkat Bukarestből irányítsuk mi, és ne mások tegyék Budapestről” – mondta Ponta.

Liviu Dragnea, a PSD ideiglenes elnöke hétfőn elzárkózott attól, hogy válaszoljon a román-magyar diplomáciai vitára vonatkozó újságírói kérdésekre. A hét végén újabb diplomáciai pengeváltás volt Románia és Magyarország között, miután Bogdan Aurescu román külügyminiszter kijelentette: a határok lezárása „autista és elfogadhatatlan cselekedet”, amely sérti az Európai Unió szellemiségét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált, hogy „több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől”. A román külügyminisztérium vasárnap nem akarta kommentálni Szijjártó „újabb”, a román fél által „provokálónak” tartott kijelentéseit.

Fotó: Stoyan Nenov / Reuters

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro