// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

„Lovas egyetem” Háromszéken

// HIRDETÉS

Félévi vizsga csutakolásból? Zéhá ügetésből? Nem biztos, hogy ilyesmi lesz, az viszont igen, hogy a Sapientia-egyetem keretében lovassport- és lótenyésztői szakdiploma megszerzésére is lehetőség nyílik Sepsiszentgyörgyön.

Szombaton, a Székely Vágta első napján írták alá a maksai Benke-kúriában azt az ötoldalú együttműködési szerződést, melynek révén Háromszéken az országban elsőként lesz lehetőség lovassport- és lótenyésztői szakdiploma megszerzésére a megyeszékhelyen beinduló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretében, a Kaposvári Egyetem közreműködésével.

– A Magyar Rektori Konferencia már több hónapja azon dolgozott, hogy a határon túli képzésekkel kapcsolatban hogyan tudna végre valamilyen konkrét eredményt elérni. Eddig ilyen téren nem volt egy bizottság, amely ezzel foglalkozott volna, de most örömmel jelentem be, hogy május 12-én ezt a bizottságot megalakították – közölte dr. Szávai Ferenc professzor, a Kaposvári Egyetem rektora. Hozzátette: Magyarországon a lovassport- és lótenyésztői képzés indítási jogát a Kaposvári Egyetem kapta meg, ez idén szeptember 1-jétől indul be, ilyen képzés az anyaországban máshol nincs.

– Ezelőtt két évvel lehetőség nyílt arra, hogy egyetemünk kihelyezett tagozatot hozzon létre Sepsiszentgyörgyön, ahol négy év alatt agrár-, illetve erdészmérnöknek lehet tanulni. Időközben a térségben a lótenyésztés iránt is megfogalmazódtak igények. Romániában ilyenre nem lenne lehetőség, ezt mi nem tudnánk elindítani, ezért örülünk a Kaposvári Egyetem új képzésének – közölte dr. Székely Gyula professzor, a Sapientia EMTE rektor-helyettese. 

Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke rámutatott, néhány éves elképzelésük látszik beérni, hiszen 2010-ben szervezték a Székely Vágta első kiadását, és most a magyar nyelvű agrártudományi és erdészeti egyetemi képzés is hasonlóan beindulni látszik, hiszen Háromszéken erre van igény.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro