A legszebb álmából. Szívtelenek!
Miután a szükségállapot miatt módosították a képviselőház szabályzatát, a képviselők otthonról is „dolgozhatnak”, a szavazataikat pedig telefonon is leadhatják a különféle törvénytervezetekre, módosításokra. Ilyenkor egyenként, élőben kapcsolják be őket a munkahelyükre, ők meg elmondják, miként szavaznak az illető projektre.
Ionel Floroiu bákói PSD-s képviselő épp annyira komolyan dolgozott otthonról, hogy alig lehetett utolérni. Aztán, amikor felvette, némi értetlenkedés után jött csak rá, hogy a melóhelyéről hívták, mert szavazni kéne, de nem tudta, hogy mire. A következő párbeszéd zajlott le közte, és az ülést vezető Daniel Suciu között:
„Nem mondta, hogy kivel beszélek.”
„A képviselőházzal, Nelu.” (elnéző mosoly)
„Megismertem a hangodat! Fogalmam sincs, aludtam, nem tudom, mi történt időközben, most ébredtem fel.”
„Nelu, visszahívunk egy kicsit később.”
„Igen, megnézem én is, aztán hívjatok vissza később!”
Amúgy épp egy újabb módosításról kellett volna szavazni, ami az online szavazást tenné lehetővé a képviselők számára, mert mint most is kiderült, ez a telós cucc elég macera.
Amúgy állítólag van valami járvány, meg szükségállapot, de megnyugtató tudni, hogy a politikusaink felelősségük teljes tudatában erejükön felül dolgoznak, hogy valahogy túl legyünk ezen.
Marian Țachianu dâmbovițai PSD-s képviselőt is meglepetésként érte, hogy dolgozni kéne.
„Jaaa, hogy a szavazás! Nem vagyok számítógép előtt” – esett le végül a méretes tantusz.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=35&v=sSa28oAlZE8&feature=emb_logo
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.