// 2024. október 3., csütörtök // Helga
templom

Bizánc az EU-ban: az ortodox egyház szerint a hipermarketes gyertya nem hozza meg a lelki üdvöt a híveknek

Nem, és kész.

Nehéz az istenfélő görögkeleti hívek dolga a 21. század Romániájában. Az sem mindegy például, hogy honnan szerzik be a lelki üdvéhez szükséges segédeszközöket.

Erre a Fekete-tenger partja mentén fekvő Konstanca megye Năvodari nevű településének ortodox egyházi illetékesei kérlelhetetlenül hívták fel a jámbor hívek figyelmét.

Az egyik helyi templom kapuján ugyanis felirat tudatja, hogy a máshonnan hozott gyertyák nem járnak semmiféle lelki haszonnal.

A figyelmeztetésnek a hívek lelki üdvéért való aggodalom mellett azért teljesen véletlenül gyakorlati haszna is van, ezzel lendítenék ugyanis föl a templom kegytárgyboltjában eladott gyertyák mennyiségét.

A gyakorlat ugyanis az, hogy a területileg illetékes érsekség minden évben leoszt egy adagnyi gyertyát a templomoknak, hogy az abból származó bevétel gazdagítsa az egyházat – persze adómentesen.

Csakhogy ezek a gyertyák drágábbak, mint a hipermarketekben kaphatók, ezért a hívek érthető módon inkább utóbbiakat részesítik előnyben.

A zordon egyházfik szerint azonban ez tűrhetetlen, mert hiába olcsóbbak a gyertyák, ha egyszer világi eredetűek.

A helyi érsekség szóvivője készségesen el is magyarázta, miért kell az olcsó gyertya helyett drágát venni.

Szerinte a gyertya Krisztus szimbóluma. Márpedig Krisztust nem lehet csak úgy egyszerűen a boltból megvásárolni.

Igaz, a templomi bolt is bolt, de azon égi áldás ül.

Vagy legalábbis érseki.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro