// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Különös művelet

Bizalmas vizsgálati infókkal látták el az egyenruhások a bűnözőket, de jött a DNA

Talán nem véletlen, hogy főnöküket nemrég első fokon hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hasonló bűncselekményekért.

Lecsapott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Brassó megyében: szerdán öt helyszínen tartottak házkutatást, magánszemélyeknél, egy közintézménynél, valamint cégszékhelyeken. Ügyészségi források megerősítették, hogy a szóban forgó intézmény a Brassó megyei rendőrség különleges műveleti osztálya, melynek munkatársait azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt két évben folyamatban lévő ügyekről – többek között éppen a DNA nyomozásairól – adtak ki nem nyilvános információkat bűnözőknek, valószínűleg szép kis összegekért. Azzal, hogy direkt vagy indirekt módon hozzáférést biztosítottak nyomozati anyagokhoz, megsértették az igazságszolgáltatás érdekeit, és lépéselőnyhöz juttatták a gyanúsítottakat. Az ügyészek mindemellett hamisítási bűncselekménnyel is gyanúsítják őket. Az üggyel összefüggésben állhat, hogy a Brassó megyei rendőrség különleges műveleti osztályának vezetője, Emanoil Mirică áprilisban első fokon hat év letöltendő börtönbüntetést kapott hasonló bűncselekményekért. A rendőrfőnök bizalmas információkat adott ki egy üzletembernek, aki túlárazott orvosi eszközöket és felszereléseket szállított Brassó és Hargita megyei kórházaknak. Egy héttel a vádirat elkészülte után a vállalkozó öngyilkos lett.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro