// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Nagy Zsolt

Bírósági felügyelet alá helyezték Nagy Zsoltot

Szerdán ült össze a legfelsőbb bíróság a több mint hét éve húzódó, úgynevezett stratégiai privatizáció ügyében. Nagy Zsoltot házi őrizetbe helyezték, Kerekes Gábor nevére előzetes letartóztatási parancsot állítottak ki.

Bírósági felügyelet alá helyezték Nagy Zsoltot, az RMDSZ volt miniszterét szerdán abban a perben, amelyben első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Az úgynevezett stratégiai privatizációk perében emellett Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke nevére előzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki a román legfelső bíróság, miután a bírósági felügyeleti státust megszegve, engedély nélkül hagyta el az országot - közölte a román Mediafax hírügynökség. Kerekes ügyvédje azt állította, hogy védencével a bíróság nem közölte a felügyeleti szabályokat, és sürgősen el kellett utaznia Németországba beteg szüleihez, ezért nem jelenhetett meg a szerdai tárgyaláson.

Bírósági felügyelet alá helyezték Codruţ Şereş volt román gazdasági minisztert, valamint az ügy több másik vádlottját is. A volt kormánytagokat és a Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég vezetőit abban találták vétkesnek első fokon, hogy 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor.
 
A szerdai tárgyaláson az ügyész Nagy Zsolt és Codruţ Şereş házi őrizetbe helyezését kérte, de a bíróság elutasította ezt a kérést, és bírósági felügyeletet rendelt el ellenük. A fellebbviteli tárgyaláson a bíró bejelentette, hogy az utolsó tárgyalásra november 26-án kerül sor, amikor a vádlottak megtarthatják védőbeszédüket.
 
Nagy Zsoltot felmentették a hazaárulás vádja alól, de bűnszövetkezetben való részvételért öt évre ítélték tavaly decemberben. Az ügy fővádlottját, a bolgár Sztamen Sztancsev pénzügyi tanácsadót 11 évre ítélték kémkedésért.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro