// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Bíróság elé viszik a magyar zászlók miatt kirótt büntetések ügyét

// HIRDETÉS

Az érintett székelyföldi elöljárók közös sajtótátájékoztatón jelentették be, hogy a közigazgatási bírósághoz fordulnak.

A közigazgatási bíróságon próbálja érvényteleníteni a március 15-én kihelyezett magyar zászlók miatt kirótt bírságolási jegyzőkönyveket Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy polgármestere – adja hírül az MTI

Bokor Tibor kézdivásárhelyi és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy bírósághoz fordulnak.

Tamás Sándor elmondta: a prefektus a zászlótörvény alapján bírságolt, de a törvény végrehajtási utasításait rögzítő, 2001-ben elfogadott kormányhatározat 2002-es kiegészítése kitér arra, hogy

„azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is”.

politikus szerint ez a jogalapja annak, hogy a március 15-i rendezvényeken évről évre használják a magyar nemzeti színeket.

Antal Árpád András megemlítette: Viorica Dancilă miniszterelnök és Liviu Dragnea, a PSD elnöke is köszöntötte a romániai magyarokat nemzeti ünnepükön, és mindketten normalitást tükröző üzenetet fogalmaztak meg. Hozzátette: a prefektus – a törvény értelmében – a kormány megyei megbízottja, és

„mély szakadék tátong” a vezető bukaresti politikusok üzenetei és a Kovászna megyei prefektus cselekedetei között.

Úgy vélte: erre három magyarázat lehetséges. Megtörténhet, hogy a kormány egyet mond, és mást cselekszik, de az is lehetséges, hogy Sebastian Cucu prefektus szembemegy a saját kormányával, vagy nem a kormány, hanem más intézmények utasításai alapján jár el. Hozzátette, ha az első változat bizonyosodik be, akkor az politikai tárgyalást igényel. Ha viszont az utóbbi kettő valamelyike, akkor

a prefektusnak mennie kellene a tisztségéből.

Bokor Tibor hozzátette: a prefektus vagy nem értette meg a kormány üzenetét, vagy mást képvisel, mint a kormány. Úgy vélte: ha nem a kormányt képviseli, akkor oda kell küldeni azokhoz, akiket képvisel. „Jobb lett volna, ha eljön az ünnepünkre, és felolvassa a miniszterelnök üzenetét” – jelentette ki Bokor Tibor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro