// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

„Hogy van az, hogy oda viszik a legkevesebb vakcinát, ahol a legmagasabb a fertőzöttségi arány?”

// HIRDETÉS

Ésszerűsíteni kéne végre az oltóanyag-osztogatást Temesvár polgármestere szerint, aki úgy begurult, hogy írt egy szép levelet a minisztériumnak.

A lakosságarányos fertőzési ráta jelenleg is a vörös zónás Temes megyében a legmagasabb az egész országban (3,75%), ehhez képest a négy megyét kiszolgáló temesvári regionális központ kapja a legkevesebb vakcinát az országban, márpedig ez annyira nonszensz, hogy Dominic Fritz, Temesvár polgármestere pénteken billentyűzetet ragadott, és nyílt levelet írt az egészségügyi miniszternek és az oltáskampány koordinátorának.

A polgármester szerint inkább azt kellene alapul venni az osztogatáskor, hogy egy adott megyében hogyan alakul a fertőzöttségi ráta, de azt is külön figyelembe kellene venni, hogy mekkora az oltási hajlandóság a regionális központhoz tartozó megyékben. Nem egyébért, csak így sokkal könnyebb lenne tervezni, és egyetlen érintett hatóságot sem lehetne megvádolni azzal, hogy szubjektív módon osztogatja szét a szállítmányokat – jegyzi meg Fritz.  Szerinte az is jót tenne az ügynek, ha végre megyei adatokat is közölnének a vakcinák elosztásáról.

Temesváron egyébként jelenleg csak két oltásközpont működik (a megyében is csak nyolc), de a polgármester szerint további kilenc megnyitásáról is szó van, persze, ha lesz elegendő oltás, mert „azt ugye senki nem szeretné, ha ezek a központok múzeumként működnének”.

Romániában egyébként hét regionális „raktárközpontot” hoztak létre, ezek közül a temesvári kapta a legkevesebb vakcinát a legutóbbi szállítmányból is (január 18-án), 7020 dózist, ezen Temes megyének Krassó-Szörény, Arad és Hunyad megyével kellett osztoznia.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro