// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

„Hívj meg egy magyart a december elsejei ünnepségekre!”

// HIRDETÉS

Igencsak ambiciózus akciót indított egy sepsiszentgyörgyi román nyelvű napilap. Mert a két nemzeti közösség nagyon elkülönült egymástól és ezt csakis azzal lehetne orvosolni, ha a magyarok is megünnepelnék az egyesülést.

Nagy sikert jósolunk annak a kezdeményezésnek, amelyet a Mesagerul de Covasna nevű sepsiszentgyörgyi napilap indított, Hívd meg egy magyar etnikumú barátodat a Nemzeti Ünnepre! címmel. Az újság már tavaly is megrendezte az akciót, mert – Maria Graur lapigazgató szerint – így szeretne hozzájárulni a románok és magyarok közti kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez. 

„Ennek a kampánynak a folytatása idén és a következő években azt a célt szolgálja, hogy felébresszük a magyar etnikumú honfitársainkban a büszkeség érzését amiatt, hogy ehhez a néphez, ehhez az országhoz, Romániához tartoznak. A történelem egymás mellé sodort bennünket ezekre a csodálatos tájakra, és együtt örülhetünk nemzeti ünnepünknek. Tavaly, az első alkalommal, elégedettséggel töltötte el a lelkemet, hogy láttam, amint magyar barátaink éltek a meghívásunkkal és mellettünk voltak december elsején, azokat a nemzeti színű zászlókat lobogtatva, amelyeket erre az alkalomra ajándékoztunk nekik” – fogalmazott Graur, aki elmondta azt is, hogy tavaly ugyan csak 50 trikolórt sikerült szétosztani Szentgyörgyön és Kézdivásárhelyen, de idén, egy nagylelkű vállalkozó felajánlásának köszönhetően, már 100 lobogóval tudják meglepni magyar barátaikat. 

A lapigazgató egy cseles húzással meghívja a magyar politikusokat is – külön Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnököt és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, valamint a magyar pártok vezetőit – a december elsejei ünnepségekre, mert úgy véli, az állandó távolmaradásukkal és az üzeneteikkel ők is tehetnek arról, hogy a magyar közösség nem viszonyul túlzottan lelkesen Románia nemzeti ünnepéhez. 

A tavalyi szentgyörgyi ünnepségeken fellépett a nagy sikerű Voltaj együttes is – ha ez a nóta sem veszi rá a magyarokat az ünneplésre, akkor semmi:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro