Életük meghosszabbítását ígérte ügyfeleinek.
Nyolc és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki magát földönkívülinek kiadva csalt ki összesen mintegy 400 millió forintot több sértettől. A táblabíróság csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a jelenleg 54 esztendős vádlottat.
A 2012-es letartóztatása előtt egyéni vállalkozóként dolgozó vádlott 2000 őszén költözött Szegedre. Régiséggel kereskedett, vendéglátó ipari egységek, játékgépek üzemeltetésével is foglalkozott, majd érdekelni kezdte a bányászati tevékenység is. Bár 2004 nyarától nem rendelkezett bányászati joggal, befektetőket keresett meg a fiktív tevékenység finanszírozására. Másoknak valótlanul azt állította, hogy a Mátrában rendelkezik nagy erdőrészekkel, ott állítása alátámasztására be is mutatott területeket, de kért pénzt – egyebek mellett – falusi turizmus beindítására, halastó kialakítására, és hivatalos személyek állítólagos lefizetésére is.
Tárgyalásai során felfigyelt olyan személyekre, akik fogékonyságot mutattak spirituális tevékenységek, ezotériás kezelések és gyógymódok iránt. Nekik olyan hamis világképet vázolt fel, mely szerint
ő túlvilági, illetve Földön kívüli erőkkel van kapcsolatban.
A befolyása alá kerülteknek azt állította, hogy életük meghosszabbításához, illetve életben maradásukhoz, céljaik eléréséhez anyagi és egyéb próbákat kell teljesíteniük. Ezek egy részében a sértetteknek pénzt kellett átadniuk a vádlottnak.
Azoknak, akik saját forrásból már nem tudták előteremteni a kért összeget – az igazi okot titokban tartva – rokonaiktól, ismerőseiktől kellett kölcsönöket kérniük. A pénz a vádlotthoz került, a sértettek nagy része pedig teljesen elszegényedett.
A vádlott nem egyszer fenyegetésig és tettlegességig eljutva, 2004 és 2011 között összesen mintegy 400 millió forintot csalt ki az ország különböző pontjain lakó sértettektől.
Mivel az ügyben másodfokon eljáró táblabíróság egy vádpontban – ellentéten a Szegedi Törvényszékkel – felmentette a vádlottat, az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.