// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Beüzemelték a román szupervonatot, már csak sínek kellenek

// HIRDETÉS

Hiába képes kétszáz kilométer/órás sebességre, csak döcög a hazai szupervonat.

Kétszáz kilométert képes megtenni egy óra alatt a romániai szupervonat, melyet szombaton üzemeltek be a Temesvár-Arad-Szatmárnémeti-Nagybánya útvonalon. De hiába a nem mindennapi teljesítmény, úgysem lehet kihasználni: a vasúti pálya nem alkalmas arra, hogy ekkora sebességgel száguldjanak rajta.

A szerelvényen a vasúti kocsik az új évezrednek megfelelő technológiával rendelkeznek, az utasok tájékoztatását szolgáló audiovizuális rendszerrel, konnektorokkal, a legkorszerűbb légkondicionáló és fűtési rendszerrel vannak felszerelve. A szupervonatot decemberben a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Kolozsvár útvonalon is bevezetik, de ott sem fog teljes kapacitással működni.

Romániában az elmúlt években egyre nagyobb gondot jelent a vasúti pálya elavult állapota, ez számos balesetet is eredményezett, nem egy vonat siklott ki emiatt. Számos szakaszon sebességkorlátozás van érvényben, és egyes szerelvények a technikai fejlődés ellenére nagyobb időintervallum alatt teszik meg az adott távot, mint pár évvel ezelőtt.

A szállításügyi minisztérium meghirdette a vasúti infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó, 2018-2022-es stratégiáját. Eszerint a következő tíz évben több mint 8200 kilométernyi vasúti pályát fektetnének le újra, a beruházás 6,12 milliárd euróba kerülne. Ugyanakkor utána újabb évi százezer eurót költenének a vasúti infrastruktúra más elemeire. Az illetékesek szerint ez a minimális összeg, melyet a biztonsági kockázatot jelentő hazai vasúti hálózatra fordítani kellene.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro