// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Betiltanák az ingyen zacsikat

// HIRDETÉS

Radikálisan csökkentené a vékony nejlonzacskók számát az EP. De ez csak állásfoglalás, még nem törvény.

A strasbourgi plénumon elfogadott dokumentum 2017-ig a 2010-es szint felére, 2019-re pedig ahhoz képest nyolcvan százalékkal csökkentené az 50 mikronnál vékonyabb, környezetet leginkább szennyező nejlonzacskók számát. Ezt termékdíjak, piaci korlátozások vagy akár tilalom bevezetésével is elképzelhetőnek tartják az EP képviselői.

Ezért árt

Az indoklás szerint a vastagabbakkal ellentétben ezeket a vékony szatyrokat az emberek szinte sosem használják egynél többször, és rögtön a szemétbe kerülnek. 

Becslések szerint minden európai polgár évente 198 nejlonzacskót használ, és ennek 90 százaléka a vékony fajtához tartozik. Az Európai Bizottság becslése szerint 2010-ben 8 milliárd ilyen zacskó került a szemétbe, szennyezve a környezetet.

Az EP célja az, hogy 2019-re a boltok egyáltalán ne adjanak ingyen nejlonzacskókat sehol az Európai Unióban. Ez alól csak a húsok, halak és tejtermékek csomagolására használt nagyon könnyű műanyagok jelenthetnek majd kivételt. A zöldségek, gyümölcsök csomagolására használt nejlonszatyrokat újrafeldolgozott papírból, vagy lebomló és komposztálható anyagokból készült tasakoknak kell felváltaniuk.

Ezért lesz hosszú

A dokumentum elfogadásával az Európai Parlament a maga álláspontját fogalmazta meg a kérdésben, amelynek alapján a választások után megalakuló új strasbourgi plénum megkezdheti majd az egyeztetéseket az EU másik társjogalkotó intézményével, a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanáccsal. 

Az úgynevezett rendes jogalkotási eljárás keretében ugyanis uniós jogszabályt csak úgy lehet megalkotni, ha azt az EP és a tanács is azonos formában elfogadja. A műanyag természetes lebomlási ideje viszont még ennél is hosszabb.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro